2018-02-02 07:39:32• hírek • közlemény

Bábelőadás bérletszünetben

Február 3-án, szombaton 11 órai kezdettel a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata bérletszünetben játssza a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című bábelőadást az Iparosotthonban található bábszínházi teremben.

Ezzel a programmal folytatódik a bábtagozat által meghonosított hagyomány, miszerint minden hónap első hétvégéjén bérletszünetben játszanak, hogy a család apraja-nagyja együtt élhesse át a bábszínházi élményt.


„Az előadás Cókmók kalandjain keresztük a kisgyermekeknek mesél arról, hogy hogyan találhatjuk meg a helyünket a világban. A történetben a kis manó a vándorlása során új barátokat szerez, miközben segít a szekrény lakóinak. Az előadás a 3 éves korú gyermekeknek próbál választ adni a bennük felmerülő alap-kérdésekre, úgy, hogy a kicsik néhány pillanatban akár magukra is ismernek. Emellett az előadás interaktivitásának köszönhetően maguk is bekapcsolódnak a cselekménybe” – magyarázza Szívós Károly  m.v., a bábjáték Blattner Géza díjas rendezője.


Szereplők: Bandura Emese, Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás. A bábjáték látványvilágát Török Ágnes m. v. Blattner Géza díjas művész alkotta meg, a zeneszerző Bornai Szilveszter m. v. volt. Az előadás ügyelője és súgója Liegner Zsolt.


Jegyek 10 lejes egységáron a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók, hétköznap 10 és 17 vagy előadás előtt egy órával a helyszínen, illetve interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: