2011-08-19 13:06:54• hírek • Szatmár.ro

Babakelengye egyszerűen 2.

Amint azt már Gödri Réka gyermeknevelési szakértő a cikk előző részében említette, sok olyan dolog van, amit a babaváró szülők megvásárolnak, és később kiderül, hogy fölöslegesen költekeztek. Lássuk mi az, amit ráér beszerezni a baba születése után, amikor úgy látjuk, hogy feltétlenül kell, és mi az, ami hasznos lehet, de lehet nélküle is boldogulni.

-mellszívó, tejtároló zacskók - sok elsőgyerekes szülő előre beszerzi, pedig a sikeres szoptatáshoz nem feltétlenül szükséges a mellszívó rendszeres használata, és nem feltétlenül kell tejet raktározni. Ha csak a mellek kellemetlen feszülését szeretnénk megszüntetni, azt kézi fejéssel is meg lehet oldani. Ha az édesanya úgy tervezi, hogy majd másra is hagyja pici babáját már az első hónapokban és rendszeresen fejni szeretne, ez esetben valóban jó szolgálatot is tehet a mellszívó.

-cumisüveg, cumisüveg sterilizáló - egy szoptatott kisbabának semmi szüksége cumisüvegre. A szoptatási szakértők ma már nem ajánlják az igény szerint szoptatott kisbaba teáztatását, az anyatej ugyanis az éhséget és a szomjúságot is oltja. Ezen kívül, a cumisüveg használata elronthatja a kisbaba szopási technikáját, ezért ha kiegészítő táplálásra van is szükség, használjunk kiskanalat, fecskendőt vagy szoptanít (SNS) készüléket. A cumisüveget és egyéb kellékeket ráér beszerezni akkor, amikor már eldőlt, hogy a szoptatás mégsem lesz sikeres, és a kisbabát tápszerrel tápláljuk (mielőtt ezt a döntést meghoznánk, érdemes felhívni egy szoptatási tanácsadót!)

-játszócumi, cumilánc - a játszócumi, a cumisüveghez hasonlóan megzavarhatja a kisbaba szopási technikáját, ezen kívül, a játszócumi túlzott használata esetén felmerülhet annak a veszélye, hogy a kisgyerek valós igényei kielégítetlenül maradnak (ha a szülők automatikusan a baba szájába dugják a cumit amikor sírni, nyűgölődni kezd, és nem gondolkodnak el azon, hogy vajon mi is lehet a sírás valódi oka).

-babakarám (járóka) - a babakarámot arra szokták használni, hogy a már mozgolódó, kúszó-mászó kisbabákat beleteszik játszani. Csak akkor vegyünk babakarámot, ha semmi esélyt nem látunk arra, hogy lakásunkat bababaráttá tegyük. Sokkal jobb a kisbabának, ha nagy a mozgástere és az egész szobát, lakást felfedezheti, mint ha egy 2*2 méteres kerítés mögé kényszerítik.

-bébiőr - hasznos lehet, amikor a baba alszik és mi nem vagyunk a szobában, hallótávolságon belül. Használjuk, de ne bízzunk benne százszázalékosan. Időnként győződjünk meg mi magunk is arról, hogy minden rendben van, ha a bébiőr nem jelez. Amikor bekapcsoljuk, mindig ellenőrizzük, hogy az adó és vevő egység ugyanarra a csatornára van-e beállítva.

-babamérleg - a kisbabát elég hetente egyszer mérni, és erre is főként az első pár hónapban van szükség. Ha tudunk, inkább kérjünk kölcsön egyet. Semmiképp se mérjük a babát minden szoptatás előtt és után, fölösleges stresszforrás.

A kisbabát elég hetente egyszer mérniA kisbabát elég hetente egyszer mérni

És lássuk mi az, amire nincs szükség, vagy nem ajánlott használni:

-bébikomp -használata egyáltalán nem ajánlott, károsan hat a gyermek mozgásfejlődésére és balesetveszélyes.

-textilöblítő - ha a mi ruháinkhoz használunk is öblítőt, legalább a baba ruháihoz ne tegyük. A kisbabákat irritálhatják az öblítőkben található parfümök. Az öblítők a parfümökön kívül kőolajszármazékokat tartalmaznak, rontják a textíliák nedvszívó képességét- ez pl. a törülközők esetében nem előnyös.

-lekerekített végű speciális körömvágó - gyermeknevelési tanácsadónk beszerezte, de egyik gyerekénél sem tudta használni. Helyette egyszerű körömvágó csipeszt használ.

A fenti lista nem teljes, biztosan maradtak ki dolgok. Mindenesetre szakértőnk igyekezett összegyűjteni azokat a kellékeket, melyekre általában szükség van, illetve azokat, melyeket sok szülő megvásárol, de végül nem használja. Kíváncsian várjuk a hozzászólásokat: ti milyen babás kelléket gondoltok nélkülözhetetlennek, esetleg mi az, amit megvettetek de nem használtátok? A babát várók biztosan szívesen olvasnának más kisgyerekes szülők tapasztalatairól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: