2010-11-05 15:03:34• hírek • Szatmár.ro

Adagnyi zene, hogy jól induljon a nap

Enyedi Zsolt
Enyedi Zsolt

Energiadózisok adagolásával rukkol elő nemsokára a Yesterdays nevű erdélyi együttes. Az új, a Colours Caffé című albumukra koncertsorozattal hangolják fel a publikumot. Októberben Hollandiában léptek fel, a hétvégén Nagykárolyban, utána pedig sorra, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen stb. koncerteznek. Az új albumukról, a károlyi estjükről beszélgettünk az együttes billentyűsével, Enyedi Zsolttal.

Vasárnap este 8 órakor a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban lépnek fel. Százpercnyi koncertet ígérnek, s amint a zenész fogalmaz: „ha szépen tapsol mindenki, a ráadás sem kizárt". Jegyeket elővételben a Nagykárolyi Városi Művelődési Házban, avagy majd a koncert helyszínén lehet váltani 10 lej ellenében.

A Yesterdays immár tíz éve alakult. A tegnaposok 2006-ban jelentették meg első lemezüket. A Holdfénykert című album - amely előbb Magyarországon, majd Franciaországban került a zenekedvelők keze ügyébe - hamar utat talált a lejátszókba, s azóta is hallgatják szerte a nagyvilágban.

Második önálló albumukat éppen a napokban jelentetik meg. Ezt igyekeznek mintegy felvezetni a mostani koncertjeikkel is, azaz bemutatják az új dalokat. Vasárnap este persze az eddig még nem hallott számokon túl a közönség által már megszokott, megkedvelt nótákat is eljátsszák.

 

Nemrégiben tértek haza Hollandiából. A tulipánok hazájában október 16-án immár sokadszorra adtak sikeres koncertet. Meghívóikkal, a Flamborough Head nevű holland bandával való barátságuk már 5 éves múlttal rendelkezik. A németalföldieket márciusban Kolozsvárott látták vendégül, ahol közös koncertet is adtak.

A zenekarnak egyébként két nagykárolyi tagja van: az együttes alapítója, Bogáti-Bokor Ákos, illetőleg Enyedi Zsolt. Előbbi az elektromos-, akusztikus- és steelgitárokon, billentyűs hangszereken valamint a gitárszintetizátoron játszik, illetőleg a vokálhoz is van „némi" köze. A billentyűs hangszerek felelőse Enyedi Zsolt. Rajtuk kívül: Csergő Domokos (dobok, ütőhangszerek, marimba) és Kolumbán Zoltán (basszusgitár) állandó tagjai a bandának. Merthogy a tegnaposok mindegyre alakulnak, így több zenésszel is dolgoznak, a mostani koncertsorozaton szerepel még mint fuvolista a magyarországi Kecskeméti Gábor, énekesként pedig a Kolozs megyei Horváth Linda.


A Yesterdays zenekar
A Yesterdays zenekar


S hogy milyen is ez az erdélyi magyar nyelven játszó együttes? Leginkább különféle stílusok furcsa egyvelege a zenéjük. Enyedi Zsolt ekként magyarázza: „mondhatnánk, hogy progresszív rock, ellenben power-popnak is nevezhetnénk". Íziben hozzáteszi, hogy ugyanakkor a retro irányzatokba is be lehet illeszteni a Yesterdayst. S az új zenei törekvések is mindegyre felmerülnek, merthogy amint a honlapukon (http://www.yesterdays.hu) megfogalmazták: „amolyan flower-power muzsikának nevezték azt, amit játszunk, ez megragadta a fantáziánkat (nem csak a kedves Flower Kings 'rokonság' miatt), mert valóban ez van, nehezen kategorizálható a zenénk. Progresszív rocknak szoktuk nevezni, szeretnénk igazán haladó (és nem egy helyben toporgó) zenét játszani, olyat, ami csemege a fülnek és a léleknek, ami elgondolkodtat, és kikapcsolás helyett inkább bekapcsol (egy hangulat-, illetve gondolatvilágba)".

A korábbi albumhoz képest sorolja be a mostanit - kérjük fel a látszólag sem könnyű feladatra Enyedi Zsoltot. „Más" - jelenti ki hamarjában. „A popzene, a ritmus és a dinamikusság irányába ment el ez a mostani lemez" - teszi aztán hozzá. Az első lemez, a "Holdfénykert" - amelynek világszerte pozitív visszhangja volt - intim, lelki, többnyire akusztikus. Amolyan félhomályban hallgatandó lemez volt. A mostani, a Colours Caffé már inkább színesebb, változatos ízekkel „operál". Amint mondja, sok minden megcsillan ezen a lemezen is, de az érzelmi rezonancián túl ez több teret ad a humornak és a dinamikának. Ez egy színes délelőtti lemez. Míg a másik egy gyertyafényben hallgatandó album volt, a mostanit érdemes reggel hallgatni. Mégpedig azért, hogy jól induljon a nap. Az új lemez egy valódi pozitív energiaadag.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: