2010-09-23 15:34:51• hírek • Szatmar.ro

Babahordozó napok Szatmáron

Második alkalommal rendezik meg megyénkben a Szatmári Babahordozó Napokat.

A helyes babahordozásra való nevelés igénye adta az ötletet a szervezőknek, hogy megrendezzék a babahordozó napokat. Amint az ötletgazda Gödri Réka elmondta, sajnos nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, milyen módon kell a gyermekeket hordozni annak érdekében, hogy ez ne hasson ki károsan ezek fejlődésére. Többen a kengurus módszert használják, ami nem biztosít megfelelő testtartást a kicsinek, így fejlődésükben gondok léphetnek fel.

Az általuk szervezett programon a mamák, papák, illetve minden érdeklődő felvilágosítást kaphat arról, melyek a helyes hordozási módok. Elől, hátunkon, és csípőnkhöz fogva is velünk lehet a kicsink, használhatunk kendőt, babaerszényt, SSC-t, illetve Mei tait is.
Érdemes tehát részt venni a programon, mivel hasznos információkat sajátíthatnak el az érdeklődők.

A két napig tartó rendezvényen a babahordozó sétán kívül különböző kézműves foglalkozást, illetve előadásokat tartanak. A Wolfenbüttel utca 36. szám alatt található evangélikus parókián zajló eseményekre a belépés ingyenes, a résztvevők pedig tombolaszelvényeket vásárolhatnak, amelyekkel értékes és hasznos nyeremények birtokába juthatnak. Ennek sorsolására pénteken 18 óra 30 perckor kerül sor a parókián.

A pénteki előadások 16 órakor kezdődnek Babhordozás a pszichológus és neontológus szemével címmel, majd 17 óra 30 perckor kerül sor az Előadás az igény szerinti szoptatásról című fórumra.


A helyes babahordozást oktatják két napig
A helyes babahordozást oktatják két napig


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: