2016-02-23 11:47:25• hírek • MTI

BL-döntősök a pályán – de nem egymás ellen

A 32 találkozó óta veretlen, címvédő FC Barcelona az Arsenal vendégeként folytathatja menetelését, míg a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő másik kedd esti mérkőzésén a Bayern München az előző szezonban döntős Juventus otthonában lép pályára a párharc első meccsén.

A katalán együttes az első lehet a BL történetében, amelynek sikerül a címvédés, sőt a jogelőd BEK-et is figyelembe véve 26 év után fordulhat elő először, hogy az előző évi győztes megismétli sikerét. Legutóbb az Arrigo Sacchi vezette AC Milan nyert egymás után, 1989-ben és 1990-ben BEK-et.

A Barcelona és az Arsenal eddig hétszer csapott össze a BL-ben, s a londoni Ágyúsok csupán egyszer, a 2011-es nyolcaddöntőben tudták legyőzni riválisukat, de továbbjutást az a siker sem ért.

Arsene Wenger csapatának szombaton megszakadt a 14 mérkőzés óta tartó győzelmi szériája az FA Kupában, címvédőként ugyanis a legjobb 16 között 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán a másodosztályú Hull Cityvel. A Luis Enrique vezette Barcelona bajnokin szombaton 2-1-re nyert az újonc Las Palmas vendégeként, de a hajrában az ellenfélnek kevés hiányzott az egyenlítéshez.

"Néhányszor több ellentámadást engedélyeztünk a riválisnak, mint szoktunk, s az utolsó tíz perc egyértelműen az övék volt, nagyon kellett volna nekik a döntetlen" - mondta Luis Enrique, akinek csapatába kedden visszatér a hétvégén pihentetett belső védő, Gerard Piqué, illetve eltiltás után a védekező középpályás Sergio Busquets.

Az Arsenalnak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja állítani a katalánok csatártrióját, Lionel Messit, Neymart és Luís Suárezt, akik közül utóbbi már 41 gólnál jár ebben az idényben minden versenysorozatot tekintve.

"Kedden este maximális koncentrációra lesz szükségünk, ugyanis a jó védekezés mellett az is kell, hogy kihozzuk a legtöbbet a labdabirtoklásból" - nyilatkozta Arsene Wenger, aki az FA Kupa-meccsen pihentette az egyébként is megfázással küzdő világbajnok irányítóját, Mesut Özilt. A német középpályás kedden visszatér, ahogyan Aaron Ramsey is. A két csapat 2006-ban BL-döntőt játszott, s akkor a Barcelona egygólos hátrányból fordítva nyert 2-1-re.

A nyolcaddöntő talán legnagyobb rangadóját, s annak kedd esti első meccsét az olasz és a német bajnok, a Juventus és a Bayern München vívja. A párharc esélyesének a müncheniek számítanak, ugyanakkor az utóbbi hónapokban kiváló formát mutató olasz együttes továbbjutása sem számítana szenzációnak.

A formát és teljesítményt nézve nehéz megkülönböztetni a két gárdát: legutóbbi tíz tétmeccsükön egyformán kilenc győzelem mellett egy döntetlen játszottak, hazája bajnokságában pedig mindkét csapat élen áll. Igaz, amíg a Bayern nagy fölénnyel, nyolc ponttal előzi meg a másodikat, addig a Juve - elsősorban a gyenge rajtja miatt - mindössze két pont előnnyel vezet a Napoli előtt, mely ráadásul hétfőn (ma) este visszaelőzhet.

A müncheniek védekezése a Juventuséhoz hasonlóan kiválóan működik - bár sok a sérült hátvédjük -, de a szakemberek a meccs egyik kulcskérdésének mégis azt tartják, hogy mire lesz képes egymás ellen a Thomas Müller és Robert Lewandowski fémjelezte Bayern-támadógépezet illetve az Andrea Barzagli és Leonardo Bonucci irányította torinói hátsó sor.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a Bayern a világ három legjobb klubcsapatának egyike, ám a hazai pálya nagy lökést ad majd nekünk a keddi mérkőzésre. Minden együttesnek megvan a gyengéje, a feladat, hogy megtaláljuk a müncheniekét" - mondta Barzagli.

A meccs több játékos számára is különleges lesz majd abból a szempontból, hogy volt csapatuk ellen lépnek pályára: Arturo Vidal és Kingsley Coman tavaly nyáron költözött Torinóból Münchenbe, míg Mario Mandzukic még a Bayern játékosa volt, amikor a két gárda legutóbb, 2013-ban összecsapott egymással a BL-ben. Akkor a későbbi győztes német együttes kettős győzelemmel búcsúztatta az olaszokat. Érdekesség, hogy azóta a Juve nem kapott ki hazai pályán a BL-ben.

A Bayern csapatkapitánya, a világbajnok Philipp Lahm a kedd esti meccsen jubilál, ugyanis pályafutása 100. BL-mérkőzésén lép majd pályára.

Mindkét párharcban március 16-án lesz a visszavágó.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Arsenal-FC Barcelona 21.45 DolceSport1, M4 Sport
Juventus-Bayern München 21.45 DolceSport2, sport.ro, Sport1.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: