2010-03-22 16:01:53• hírek • Tóth Klarissz

Az vagy, amit megeszel

Gyerekkorunk óta gyakran halljuk a régi bölcsességet: az vagy, amit megeszel! Megmosolyogtat a gondolat, hogy táplálkozásomból kiindulva ezek szerint gyerekkoromban nudli és krumplis béles voltam. Ma már teljesen más a helyzet.

Az étkezés, vagyis a szervezetbe vitt tápanyagok és az egészség között szorosabb összefüggés van, mint gondolnánk. A tudatos táplálkozásnak köszönhetően egyre többen ébrednek rá arra, hogy az egészségi állapot, az általános közérzet és a kedélyállapot kapcsolatban van az elfogyasztott táplálékok minőségével.

Az elfogyasztott étel összefüggésben van az anyagcserével, az emésztési folyamattal, mindez pedig a lelki állapotunkra is kihatással van. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy könnyen idegessé válunk, csökken az energiaszintünk és a közérzetünk is egyre rosszabbá válik, mindez egyértelmű jele annak, hogy táplálkozási szokásunkon változtatni kell. Fel kell térképeznünk, melyek azok az élelmiszerek és ételféleségek, amelyek egészségünkre negatívan hatnak, majd a rossz szokásokat fokozatosan ki kell iktatni. Egy gépjármű motorjához hasonlóan, az emberi szervet hajtómotorjának is szüksége van jó üzemanyagra és megfelelő karbantartásra. Gondoljuk végig, hogy mi mindent fogyasztunk egy nap leforgása alatt: kávé, chips, csokoládé, egyéb édesség és rágcsálnivaló, szénsavas üdítőital, alkohol, hasábburgonya, hamburger, pizza stb. Az egészségtelen ételek sorához még a túlfeszített munkatempó, a sok stressz és az ebből adódó álmatlan éjszakák is hozzátevődnek. Ezekből adódóan cseppet sem meglepő, hogy szervezetünk nem rendeltetésszerűen működik, energiahiánytól szenved és egyéb betegségekkel, valamint a túlsúllyal is meg kell küzdenie.


Egy gépjármű motorjához hasonlóan, az emberi szervet hajtómotorjának is szüksége van jó üzemanyagra és megfelelő karbantartásra

Egy gépjármű motorjához hasonlóan, az emberi szervet hajtómotorjának is szüksége van jó üzemanyagra és megfelelő karbantartásra


A gyorsétteremi ételek és a nem megfelelő étrend felborítják szervezetünk vitamin- és ásványi anyag háztartásának egyensúlyát, mindez negatívan befolyásolja közérzetünket és agyi kapacitásunkat egyaránt. Sokan megtapasztalják, hogy éhség hatására ingerlékenyebbé válnak és nem tudnak koncentrálni. Számos kutatás bizonyítja, hogy például az esszenciális zsírsavak (Omega-3 zsírsav) hiánya fokozza az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot. A nem megfelelő étrend nemcsak fizikai betegséget produkál, hanem depresszióssá, agresszívvé vagy hiperaktívvá tesz.

Amerikai táplálkozáskutatók jó néhány éve felhívták a figyelmet a táplálkozás és a viselkedés közötti szoros összefüggésre. A táplálkozás hiányosságai egyértelműen viselkedészavarhoz és agresszivitáshoz vezetnek. A makrobiotika alapelvei szerint pl. rendkívül fontos szerepe van a táplálékok rágásának. Szakértők azt javasolják, hogy mielőtt egy ételt lenyelnénk, előzőleg minden falatot legkevesebb ötvenszer meg kell rágnunk.

Mindezen tényezőket figyelembe véve nem csoda tehát, hogy az olyan civilizációs betegségek, mint az emésztőrendszeri-, idegrendszeri- és keringési problémák kialakulása a táplálkozásból eredő hiányosságokhoz vezethetők vissza. Nem véletlen, hogy a vastagbélben hozzávetőleg 3 kg-nyi hasznos baktérium található, melyek a sok egészségtelen étel fogyasztása miatt kialakult rendellenességeket és betegségeket próbálják kivédeni. A helytelen táplálkozási szokásainkból adódóan, betegségeink kialakulásáért 80%-ban mi magunk vagyunk felelősek. Egyénileg saját felelősségünk, hogy mit és mikor eszünk!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: