2018-10-10 07:33:05• hírek • Közlemény

Az úton – Gyülekezeti találkozó, nyolcadjára

Nyolcadik alkalommal került sor a gyülekezetek találkozójára Erdőd, Szatmárhegy, Magyargéres, Kismajtény és Dobra közösségei között.

2011-ben indult a találkozási lehetőség a reformáció bölcsőjében, Erdődön azokkal a gyülekezetekkel, ahova az őserdődiek kénytelenek voltak elmenekülni az ellenreformáció idején. Azonban nem a szomorú esemény, hanem az Krisztusban való összetartozás köti össze a gyülekezeteket.

 

Vasárnap délután 4 órától ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a gyülekezetek találkozója Dobrán, melyen Kovács József szatmárhegyi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4,13) Ezt követték az ünnepi köszöntések: a nagykárolyi egyházmegye részéről Dobai Zoltán főjegyző szólt, majd Nagy Attila magyargéresi-, Balogh Enikő kismajtényi és Kaszaniczki Csongor erdődi lelkész is köszöntött. Utóbbinak ez volt első vasárnapja a gyülekezet lelkészeként.

 

Máthé Lóránd Árpád helyi lelkipásztor is köszöntött, zárásként pedig a házigazda gyülekezet műsora következett, amelyen a dobrai lányaink énekeltek, furulyán felhangzott a Hadd menjek Istenem című ének, a helyi kórus két énekkel is emelte a színvonalat. Énekszámaik keretet adtak egy texaszi lelkipásztor történetének. Végül az öt gyülekezet együtt énekelte Az úton című éneket.

 

A templomi együttlét után szeretetvendégségre hívták a kedves meghívottakat és ennek keretében a fiatalok citera játéka és tánca örvendeztette a jelenlévőket.

 

„Istenünk gazdag áldását élhettük ismételten át, melyért egyedül Övé legyen a dicséret és a dicsőség!” – vallja az eseménnyel kapcsolatban is Máthé Tünde lelkipásztornő.

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: