2008-12-09 22:22:34• hírek • Csenteri Judit

Az utolsó tárgyalások folynak

Az utolsó tárgyalások folynak a kormányalakítás céljából. A Szociáldemokrata- és a Demokrata Liberális Párt kedd, azaz tegnap este ült össze újra. 

Együttműködési szerződés várhatóan a mai nap folyamán kerül majd aláírásra, s szintén a mai nap folyamán lehet arra is számítani, hogy az államfő kihirdeti ki lesz az ország új miniszterelnöke.

Markó Béla, kedden, Bukarestben nyújtott nyilatkozatában újra kifejtette, hogy megdöbbenéssel vettek tudomást a Szociáldemokrata Párt azon döntéséről, miszerint nem akarnak együttműködni az RMDSZ-el egy esetleges kormánykoalícióban. A szövetségi elnök szerint, ezen döntésével a PSD felvállalja a parlamentből kiesett Nagy-Románia Párt táborának a képviseletét, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a szervezet sehol sem ért el eredményt a választásokon, még Erdélyben sem, amire egyes szociáldemokrata politikusok hivatkoznak.

Beszédében Markó Béla arra is utalt, hogy az elmúlt napokban az államfővel és a PD-L vezetőivel folytatott telefon- és személyes beszélgetései során is a demokrata-liberálisok szoros együttműködés kialakításáról beszéltek a két szervezet között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: