2010-10-10 16:21:39• hírek • Szatmar.ro

Az utolsó pillanatban nyert a VSK

Végletekig kiélezett küzdelmet hozott a sokat hibázó VSK és a Temesvár meccse.

Mivel az első fordulóban szabadnapos volt, így a Nemzeti Liga második játéknapján mutatkozhatott be a 2010-2011-es pontvadászatban a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda csapata. Dan Fleseriu tanítványai ugyan győzelemmel debütáltak, a Temesvár ellen azonban a vártnál nehezebb diadalt arattak a lányok, a két pont sorsa csak az utolsó pillanatban dőlt el.

A találkozó első percei a VSK egyik új szerzeményéről, az amerikai Bjorkról szóltak, aki gyorsan megszerezte első hat bajnoki pontját szatmári színekben. A vendégek azonban tartották a lépést, olyannyira, hogy 19-18-as előnnyel zárták az első negyedet.

A második játékrész aztán teljes egészében a temesváriaké volt: a nyáron szinte az egész csapatát lecserélő VSK játékán nagyon látszott az összeszokottság hiánya, a lányok sokat hibáztak, főleg védekezésben voltak komoly gondok. Amit a bánságiak ki is használtak és 36-30-as előnnyel zárták az első „félidőt".


Nehezen nyert a VSK a Temesvár ellen
Nehezen nyert a VSK a Temesvár ellen


A harmadik negyedet remekül kezdték a hazaiak, hisz egy 10-1-es rohamot követően pillanatok alatt megfordították az állást. Ezt követően azonban gyorsan odalett a lendület és az előny is, 53-50-es vendégvezetéssel fordultak a csapatok az utolsó játékrészre.

A döntő tíz perc Giurgiu két hármasával indult, ezzel ismét a szatmáriaknál volt az előny. Ez azonban nem tartott sokáig, a Temesvári ugyanis 65-65-re egyenlített, fél perccel a vége előtt pedig már 73-72-re vezetett. Az utolsó harminc másodpercben aztán igazi hitchcocki izgalmaknak lehettek tanúi a nézők.

Már csak 8 másodperc volt hátra, mikor két szabaddobáshoz jutott a VSK, de Drake csak egyet értékesített, így döntetlen lett (73:73). Az ezt követő temesvári támadásnál szabálytalankodtak a szatmáriak, így két vendégbüntető következett, és mivel egyet kihagytak, az utolsó szatmári támadásnál egy kétpontos VSK-kosár a hazai győzelmet jelentette volna. Az utolsó másodpercben aztán Orosz be is vállalta a dobást, keze nem remegett meg, így nagy izgalmak után meglett a kötelezőnek tartott győzelem.

„Látszik, hogy nincs összekovácsolódva a csapat, gyenge volt a védekezés, a támadásokban pedig nem volt átütő erő, de ezeket még ki lehet javítani. Nem tudnák senkit kiemelni, mindenki egyformán gyengén játszott, de fő hogy meglett a győzelem" - nyilatkozta a meccs után Fleşeriu.

Szatmárnémeti VSK-Temesvári BC Danzio 75:74 (18:19, 12:17, 20:17, 25:21)
A szatmári pontszerzők: Orosz 21, Bjork 13, Ducker 11, Drake 11, Giurgiu 9, Klein 8, Băluţă 2.
Játszott még: Dunca.

További eredmények:
Nagyváradi U CSM-Kolozsvári U 67:63
Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC-Gyulafehérvári CSU LPS 90:56
Az Aradi BC ICIM állt.

A következő forduló (október 16.):
Gyulafehérvár-Szatmárnémeti,
Kolozsvár-Sepsiszentgyörgy,
Temesvár-Arad
A Nagyvárad áll.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: