2008-10-12 10:03:52• hírek • Szatmár.ro

Alonso duplázott

A pontverseny két éllovasa, Hamilton és Massa nagyot hibázott a Japán Nagydíjon.

Hiába indult az élről a Japán Nagydíjon Lewis Hamilton, mégis pont nélkül zárta a futamot és ezt részben saját magának, részben pedig Felipe Massának köszönheti. A rajtot rosszul kapta el az angol pilóta, Kimi Raikkönen viszont remekül, így Hamilton csak szabálytalanul tudta védeni a pozícióját, aminek az lett a következménye, hogy ő is, Raikkönen is visszaesett. Így a rajtnál sem tündöklő Massa néhány másodperc alatt maga mögött tudhatta legnagyobb riválisát. Hamilton nem nyugodott bele a helyzetbe, és rögtön támadni próbálta Massát, aki a mellette elhaladó Mclarent szabálytalanul meglökte. Hamilton kicsúszott, de a mezőny végére még vissza tudott jönni, a pontszerzési esélyei azonban elúsztak. Néhány körrel később ő is, Massa is megkapta a boxutca áthalytásos büntetését.

A nagy lehetőség így Kubica és Alonso ölébe hullott, kettőjük közül pedig Alonso volt az, aki jobban tudott élni az alkalommal. A spanyol pilóta a szingapúri győzelme után most is remekül versenyzett, az autó is megbízható volt, így kétség sem fért a győzelméhez. A két Ferrari a kezdeti csetepaté után a mezőny közepén illetve végén találta magát. Raikkönennek sikerült magára találnia, és a harmadik helyig küzdötte fel magát. Az utolsó körökben még megpróbálta megelőzni Kubicát, azonban ez nem sikerült neki.

Massa végül a pontszerző nyolcadik helyen futott be, de egy másik vitatott előzési kísérlete miatt a leintés pillanatában sem volt biztos, hogy nem kap-e újabb büntetést. Hamilton a 12. helyen végzett.

1.     Fernando Alonso      Renault      67           10 pont
2.     Robert Kubica     BMW     67     +5.2 mp     8
3.     Kimi Räikkönen     Ferrari     67     +6.4     6
4.     Nelsinho Piquet     Renault     67     +20.5     5
5.     Jarno Trulli     Toyota     67     +23.7     4
6.     Sebastien Bourdais     Toro Rosso-Ferrari     67     +34.0     3
7.     Sebastian Vettel     Toro Rosso-Ferrari     67     +39.2     2
8.     Felipe Massa     Ferrari     67     +46.1     1
9.     Mark Webber     Red Bull-Renault     67     +50.8    
10.     Nick Heidfeld     BMW     67     +54.1    
11.     Nico Rosberg     Williams-Toyota     67     +62.0    
12.     Lewis Hamilton     McLaren-Mercedes     67     +78.9    
13.     Rubens Barrichello     Honda     66     +1 kör    
14.     Jenson Button     Honda     66     +1 kör    
15.     Nakadzsima Kazuki     Williams-Toyota     66     +1 kör

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: