2018-01-26 12:49:29• hírek • Közlemény

Az utolsó Csókos asszony

A Harag György Társulat 2016. december 30-án bemutatott előadása igazi közönségsiker, amelyet még most is játszanak.

A Bessenyei István által  rendezett operettet mások mellett Nagykárolyban, Nagybányán és Tiszaújvárosban adták elő, legutóbb pedig a nagyváradi közönség ünnepelte vastapssal a színészeket.
 

Február 1-jén, csütörtökön 19 órai kezdettel újra Szatmárnémetiben lesz látható a Csókos asszony, ugyanis az idei évadban is sokan választották bérletükbe ezt. Azonban úgy tűnik, hogy most véget ér a szatmárnémeti előadások sora.
 

Akinek felejthetetlen élmény volt a Csókos asszony és újra szeretnék nézni a budapesti Orfeum ünnepelt primadonnájává váló Pünkösdi Kató történetét, vagy esetleg még nem sikerült megtekintenie az előadást, az február elsején megnézheti, a korlátozott számban még elérhető szabad helyek valamelyikéről.
 

Jegyek kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: