2016-11-19 09:05:26• hírek • Szatmar.ro

Az utak korszerűsítése a legfontosabb Sárközújlakon

Sárközúlak az a város, ahol 14 km-nyi utca nincs leaszfaltozva. Erre a polgármesteri hivatal nemrégiben pályázatot készített elő, kormánytámogatásra lenne szükség a beruházáshoz.

"Saját költségvetésből körülbelül 10 év alatt tudnánk leaszfaltozni az utcáinkat, akkor is csak úgy, ha kizárólag ezt kezelnénk prioritásként és minden más munkálatot háttérbe szorítanánk. Én arra kérem a lakosokat, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete legye, olyan képviselőink, akik segítenek Bukarestben, hogy a pályázatainkat ne lehessen félretenni"- mondta Piricsi Artúr polgármester  a helyi RMDSZ választmányi ülésen.

A polgármester elmondása szerint év elején már benyújtották a pályázatokat a Szatmár Megyei Tanácshoz és abban az illúzióban ringatták őket, hogy továbbították kérésüket a minisztériumhoz. Júniusban az új megyei vezetőségnél érdeklődtek a pályázatuk iránt, de kiderült, hogy az ott porosodik valamelyik sarokban.

"Megnyugtató, hogy a megyei tanácsnál már van kivel szóbaállni. Pataki Csaba, a tanács elnöke komolyan veszi és odafigyel dolgainkra, a sikeres munkához ugyanakkor szükségünk van a parlamenti támogatásra is"- hangsúlyozta Piricsi.

A választmányi ülésen Magyar Lóránd képviselőjelölt is részt vett, a jó hangulatú megbeszélésen pedig kiemelte: "A kampány ezúttal is a személyes találkozásokról szól. Eddig is több alkalommal voltam Sárközújlakon, legutóbb kedden a vásáron. A pályázataikkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy megvalósuljanak elképzeléseik"- fogalmazott a parlamenti képviselőjelölt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: