2019-12-10 08:18:02• hírek • MTI

Az űrszemét feltakarítására készül az Európai Űrügynökség

Fotó:  NASA Orbital Debris Program Office
Fotó: NASA Orbital Debris Program Office

A világon elsőként akar űrmissziót indítani az Európai Űrügynökség (ESA) a világűrben hátrahagyott hulladékok begyűjtésére – jelentették be hétfőn az illetékesek.

A tervek szerint 2025-ben induló ClearSpace 1 elnevezésű misszió a Clear Space nevű svéd start-up által vezetett konzorciumi együttműködésben valósul meg.
 

A csaknem 120 millió eurós projekt előkészületei jövő márciusban kezdődnek. Első lépésként űrszondát akarnak felküldeni, azzal a feladattal, hogy alacsonyabb keringési pályára hozza le az ESA egy régi rakétájának egy részét, amely így elég majd a légkörben. Később újabb űreszközöket küldenek majd a nagyobb űrhulladékok begyűjtésére.
 

A kereskedelmi űrutazás beindulásával várhatóan erősen meg fog növekedni az űrhulladék mennyisége, ami növelheti az űrkarambolok kockázatát. Ezen kívül nő az aggodalom amiatt is, hogy a nagyobb méretű űrhulladékok a Föld felszínére zuhannak.
 

Jan Wörner, az ESA főigazgatója a szervezet darmstadti irányítóközpontjában hétfőn elmondta, hogy a ClearSpace 1 olyan úttörő kezdeményezés, amelyre azonnali szükség van.
 

Holger Krag, az ESA űrszeméttel foglalkozó részlegének vezetője szerint az űrben lévő tárgyak akár negyvenezer kilométeres óránkénti sebességgel csapódhatnak egymáshoz. A projekt megvalósulását az teszi lehetővé, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) 22 tagállama novemberben rekordnagyságú, 14,4 milliárd eurós költségvetés biztosítására kötelezte el magát a következő három-öt évre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: