2018-12-21 10:57:56• hírek • Bede Emőke

Az ünnepek alatt sem pihen a radarpisztoly

Az ünnepek alatt sem pihennek a Szatmár megyei rendőrök: a december 21-26. közötti időszakban kb. 200 rendőr fog szolgálatot teljesíteni a megye legforgalmasabb útszakaszain, és biztosra vehetjük, hogy nem felejtik az irodában a radarokat sem.

Amint azt egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón Mihai Pasolea a közlekedésrendészeti osztály képviseletében elmondta, az ünnepi időszakban 200 egyenruhás vadássza majd a szabálytalankodókat, természetesen nem egyszerre. Naponta 40-en lesznek egyszerre kint az utakon, és négy radarral valamint a rettegett pisztolyradarral szállnak hadba a szabálytalankodókkal szemben. Utóbbi eszközzel kapcsolatban Pasolea elmondta, a radarpisztoly beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen számtalan gyorshajtót sikerült vele bemérni, de a száguldozók száma általánosságban véve is csökkenő tendenciát mutat. A készülék előnye, hogy kevésbé észrevehető, mint a rendőrautókban használt társai, illetve jóval korszerűbb is azoknál. 
 

A hatóság szerint a folyamatos rendőri jelenlét mellett arra is nagy szükség van, hogy a sofőrök kedvezőtlen időjárási körülmények között kellő éberséggel közlekedjenek. Ne hajtsanak túl gyorsan, tartsanak megfelelő távolságot az előttük haladó autótól, és ne feledkezzenek el a téli gumik használatáról sem, hiszen ezek a csúszós utakon pillanatok alatt balesethez vezetnek. Gondoljunk csak az elmúlt napokban törtét halálos balesetekre, melyekkel kapcsolatban Pasolea elmondta, a szakvélemények már készülnek, viszon szemtanúk nélkül nehéz egy-egy ilyen esetet felgöngyölíteni. A legnagyobb kihívás mindig az ok-okozatok feltárása, de az ilyen incidenseknél még azzal is szembe kell nézniük, hogy a "balesetturisták" még a rendőrség kiérkezése előtt tönkreteszik a nyomokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: