2010-07-16 11:41:05• hírek • MTI/AP

Az ülő életmódról tanácskoztak

Üresen maradtak a székek az ülő életmód veszélyeiről tartott amerikai konferencián, a tanácskozáson részt vevő kutatókat állásra vagy járkálásra buzdították az előadások alatt.

A Stanford Egyetemen csütörtökön kezdődött az inaktivitás kockázatairól és a lehetséges megoldásokról tartott kétnapos tudományos "ülés". Anne Friedlander stanfordi biológus, a szervezők egyike azzal nyitotta meg az eszmecserét, hogy tudatta a jelenlévőkkel: a székükön elhelyezett érzékelő méri, és akár az előadó háta mögötti falra ki is vetítheti ülve töltött idejüket. Alternatív megoldásként ülőlabdákat is felkínáltak a rendezők.

"Szinte lehetetlen hosszú ideig ülve maradni, ha tudjuk, mi játszódik le a testünkben, amíg ülünk" - magyarázta Friedlander az Associated Press tudósítójának.

A kutatások eredményei arra utalnak, hogy a sokat ülőknek nagyobb a kockázata a túlsúlyra, a szívbetegségekre, sőt a korábbi halálra is. Az inaktivitás rontja a keringést, a szervezet pedig erre válaszul csökkenti az anyagcsere szintjét.
A szakemberek olyan összefüggéseket is elemeztek, hogy a buszvezetők egészsége azért rosszabb-e, mert sokat ülnek, vagy azért, mert nagy stressznek vannak kitéve? Vagy például a sok tévézés azért ártalmas és hizlaló, mert inaktívak vagyunk közben, vagy azért, mert a reklámok több fogyasztásra bátorítanak?

A kutatók egyetértenek abban, hogy az ülő életmód ártalmas, abban azonban még nem született konszenzus közöttük, hogy mennyi ideig tanácsos egyfolytában ülni, milyen időközönként és milyen hosszú időre álljanak fel például az ülőmunkát végzők.


Nagyobb az ülő életmódot élőknek az esélye a szívbetegségekre, túlsúlyra
Nagyobb az ülő életmódot élőknek az esélye a szívbetegségekre, túlsúlyra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: