2015-04-19 19:07:54• hírek • Szatmar.ro

Az új terveken dolgoznak

Izgalmas beszélgetéseket hozott Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Nagybányán és Máramarosszigeten a Hitmélyítő csoportok vezetőivel tartott hétvégi egyeztetés-sorozat.

Az önátadásról szóló első tematikus évben „Hitmélyítő" címmel indult hosszú lelkigyakorlat az egyházmegye számos plébániáján, a Püspökség által kiadott segédanyagra építve. Csoportok alakultak, amelyek tagjai időről-időre találkoznak, és együtt hatolnak egyre mélyebbre személyes hitéletükben. Az egyházmegye pasztorális irodái tartják a csoportok vezetőivel a kapcsolatot, és meghatározott időközönként visszaigazolást, tapasztalatcserét, véleményt kérnek. Április 17-én és 18-án Nagybányán és Máramarosszigeten, valamint Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tartottak ezért egyeztető találkozókat, melyeken ugyanakkor szóba került a következő két év közös tervezése is.

A résztvevők beszámolóikban elmondták, a hívek lelkesen fordultak a lelkigyakorlathoz, bár nehéz elszakadni a hétköznapokból és időt találni, hiszen sok a kötődés a gyakorlati világhoz, kevés idő jut pedig a lelki életre, az önmagukkal való foglalkozásra. A Hitmélyítő kezdetén meg kellett tanulnia mindenkinek megnyílni, megbízni, beszélnie gondolatairól, de a megtapasztalt diszkréció és a vélemények tiszteletben tartása segítette ezt. Aki kitartott és következetesen részt vett a találkozókon, lelki fejlődésről, meghatározó élményekről mesél.

A Krisztus-közösség gondolatkörének szentelt következő két év megtervezéséhez a pasztorális irodák összeállítottak egy szerkezeti vázat, melyet ismertettek, ezt követően pedig véleményt, ötleteket vártak. Mindegyik helyszínen pezsgő beszélgetések indultak, a résztvevők javasolták a lelkigyakorlat folytatását, és gyűltek a témák, amelyek a megíródó segédanyag részei lehetnek. Igazán élet közeli, modern, a mindennapi helyzetekből, belső konfliktusokból forrásozó és azokra választ váró témák kerültek jegyzetlapra, hogy folytatódjon az egyházmegyében az a valós párbeszéd, amely a meglévők megtartását, megerősítését és a távolevők megszólítását célozza meg.

A Püspökség irodái ezeket az ötleteket összegezik majd, és így kezdődik meg a tematika kibontása, használhatóvá-, élhetővé tétele. Megélni azonban a hívek fogják, lelket a tervbe azok a hívek visznek, akik látogatják a szentmiséket, élnek a szentségekkel, imádkoznak, részt vesznek a közösségi programokon és mások számára is láthatóvá teszik jó példájukat a hétköznapokban. Hiszen, ahogy Ft. Reszler Mihály máramarosi főesperes a hétvégi találkozók egyikén hangsúlyozta: „Isten országát a közösség által építjük, a közösséget Isten országába visszük bele, hogy az mustármagként kifejlődjön".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: