2008-12-16 22:51:06• hírek • Csenteri Judit

Az új kormány tervei

Amint az Emil Boc, a PDL elnökének keddi sajtótájékoztatójából kiderült, az alakuló kormánynak 18 minisztere, egy miniszterelnöke, s egy miniszterelnök-helyettese lesz.

A 18 minisztérium között ott találjuk többek között a Sportminisztériumot, a Gazdasági Minisztériumot, a Mezőgazdasági Minisztériumot, az Egészségügyi Minisztériumot, a Környezetvédelmi Minisztériumot, az Oktatás, Kutatás és Innováció Minisztériumát, a Kis- És Középvállalatok, az Üzleti Környezet Minisztériumát valamint a Külügyminisztériumot.

S e minisztériumok mellett mit hoz még az új Kormány? Nos, tervek igencsak szép számmal akadnak a jövő évre nézve.

2009 és 2012 között például a Kormány el szeretné érni az általános forgalmi adó (TVA) csökkentését az alapélelmiszerek esetében, s ennek növelését a luxuscikkek esetében. A jelenleg 19%-os adót előbbinél 5%-ra csökkentené, az utóbbi esetben pedig 25%-ra növelné meg.


Az új Kormány továbbá 1.000 km hosszú autópálya építését szeretné véglegesíteni 2012-ig, s 5.000 km-nyi nemzeti útszakaszt kíván felújítani. 

Varujan Vosganian pénzügyminiszter szerint azonban a Kormány által tervezett különféle adókedvezmények, az általános forgalmi adó csökkentése, a nagyobb költségvetés kiutalása olyan szektoroknak, mint az egészségügy vagy oktatás, mind hozzájárulnának az ország költségvetési hiányának növeléséhez, olyannyira, hogy az jövőre elérné a Bruttó Hazai Termék 6%-át.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: