2012-04-19 10:53:58• hírek • Kocsis Zoltán

Beiktatták Szatmár megye új prefektusát, Cristian Sasut

Csütörtökön hivatalosan lemondott Szatmár megyei prefektusi tisztségéről Radu Giurca, utódja, Cristian Sasu pedig letette a hivatali esküjét többek között Mihai Capra belügyi államtitkár, Csehi Árpád megyei tanácselnök, Ilyés Gyula polgármester és Erdei D. István parlamenti képviselő valamint intézményvezetők jelenlétében. Giurca azért köszönt le, mert a PDL színeiben indul a helyhatósági választásokon a Megyei Tanács tisztségéért.

„Nem tudom, ezzel mennyit nyer a politika, de azt tudom, hogy sokat veszít az adminisztráció", kezdte Capra, majd átadta a szót a leköszönő kormánybiztosnak. Giurca elmondta, hogy tisztsége alatt igyekezett mindenkit egyforma bánásmódban részesíteni, minél közelebbi párbeszédet folytatni a társadalom különböző szegmenseivel és a különböző intézményekkel. Kiemelte, hogy szoros kapcsolatot épített ki a kormány tagjaival - felsorolva néhány PDL-és minisztert. Elmondta, hogy jó munkakapcsolatban volt úgy Csehi Árpád megyei tanácselnökkel, mint Ilyés Gyulával, Szatmárnémeti polgármesterével - „még ha akadtak is néha nézeteltéréseink", tette hozzá utóbbival kapcsolatban. Dicsérte továbbá Pataki Csaba alprefektus hozzáértését, profizmusát.

Köszönetnyilvánítása vége már átcsapott kampánybeszéddé, amelyben többek között kiemelte, hogy Szatmár megyében az RMDSZ egy olyan politikai erő, amit nem lehet megkerülni, nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Radu Giurca leköszönő és Cristian Sasu újdonsült prefektus

A Szatmár Megyei Területi Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség egykori vezetője, Cristian Sasu előbb letette az esküt, majd átvette Caprától a prefektusi tisztséget szimbolizáló kitűzőt. Az új kormánybiztos felelősséget, professzionalizmust, határozottságot ígért, továbbá azt, hogy mindig a lakosok érdekeit fogja szem előtt tartani. „Szeretném, ha Szatmár megye nem csak egy pont lenne az ország térképén, hanem egy hivatkozási pont", mondta.

Csehi szerint sok nehéz pillanatot éltek meg Giurcával, de jó kommunikációval ezeket sikerült legyűrniük, majd köszönetet mondott az RMDSZ-t ért dicséretért. Az új kormánybiztosnak sok sikert kívánt és felhívta a figyelmét, hogy az egyik legfontosabb feladata a helyhatósági választások zökkenőmentes lebonyolítása lesz.

Ilyés Gyula konstruktív vitákká „szelídítette" Giurca gyakori akadékoskodásait, nem mulasztva el enyhén kritizálni a nagyobbik kormánypártot. „Nézeteltéréseink abból származtak, hogy különbözőképpen értelmeztük a törvényeket. Mert sajnos Romániában a törvényeket értelmezni lehet, ellentétben más országokkal, ahol azokat csak betartani lehet.".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: