2013-09-14 09:49:05• hírek • Szatmár.ro

Az új kenyeret ünnepelték

Előadást tartott a Bartók Béla Kulturális Egyesület a Református Gimnázium udvarán.

Hagyomány, hogy a kulturális egyesület minden évben előadást tart az új kenyér ünnepén, amelyen az egyesületi tagok lépnek fel. Az ünnepét egyébként általában augusztus 20-án tartják, ekkor vágják meg az éppen aktuális évi búzatermésből készített első kenyeret. A szatmári ünnep idén szeptember 13-ig tolódott, ugyanis az egyesület tagjai közül sokan szabadságukat töltötték.

A Református Gimnázium udvarán összegyűlt nézősereg ugyan kicsit fázott, ám nagy érdeklődéssel követte az összes fellépőt. Ezekből pedig nem volt hiány! Szatmári Elemér bevezetőjét Cserey Csaba ütőhangszer-művész fellépése követte - ő olyan régi csángó hangszereket szólaltatott meg mint az ütőgardon vagy a tutora. Polacsek Eszter kölcseys diák énekelt, majd a Bartók Béla Egyesület világi kórusa lépett színpadra Hencz József vezényletével. László Zita színművésznő irodalmi összeállítását is meghallgatta a közönség, Miklovics Anna Pálma pedig szilágysági népdalokat adott elő.

Sike Lajos, az öreg firkász kenyérrel kapcsolatos anekdotákat mesélt, Suller Elza pedig egy Kányádi-verssel örvendeztette meg az egybegyűlteket. A fellépők sorából a szervező kulturális egyesület citerazenekara, népi zenekara és néptánccsoportja sem maradt ki.

Az előadás közben Szatmári Elemér megáldotta az új kenyeret, amit a közönség meg is kóstolhatott a műsor ideje alatt, illetve azt követően, de ekkor már egy kis pálinka és néhány finom falat is került a kenyér mellé.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: