2017-08-11 09:24:23• hírek • MTI

Az ügyészség kitiltotta a marosvásárhelyi városházáról a város volt alpolgármesterét

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) eltiltotta a tanácsadói feladatok ellátásától, és kitiltotta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalból Claudiu Maiort, a város korábbi alpolgármesterét, Dorin Florea polgármester bizalmasát.

A DNA a honlapján közölte, hogy bűnügyi vizsgálatot indított Claudiu Maior ellen, akit olyan jogkörök rendszeres bitorlásával vádol, amelyektől a bíróság korábban jogerős ítéletben tiltotta el. A DNA ugyanakkor Dorin Florea polgármester ellen is bűnügyi vizsgálatot indított cinkosság miatt.

A közlemény szerint Claudiu Maior 2016. március 9. és 2017. június 29. között törvénytelenséget követett el, amikor a város nevében aláírt 9198 kifizetési bizonylatot. A volt alpolgármester esetében ugyanis összeférhetetlen tevékenységet állapított meg a román Feddhetetlenségi Ügynökség, és ennek következtében a bíróság tavaly márciusban jogerősen eltiltotta három évre a köztisztségek gyakorlásától. Ezt követően azonban Dorin Florea polgármester két olyan rendeletet bocsátott ki, amelyek révén Maior ugyanazokat a feladatokat látta el, mint korábban alpolgármesterként.

Az ügyészség csak Maior ellen hozott 60 napra kényszerintézkedéseket: nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, nem léphet be a polgármesteri hivatalba, nem láthatja el a polgármester tanácsadói tisztségét, csak ügyészi jóváhagyással hagyhatja el az országot, és rendszeresen jelentkeznie kell a hatóságoknál.

Amint Hermann Mark Christian a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője az MTI-nek elmondta, az elmúlt egy évben tulajdonképpen Claudiu Maior látta el a polgármesteri teendőket Marosvásárhelyen. Dorin Florea, az ötödik mandátumát töltő választott polgármester ugyanis "kiszervezte" számára a teendőket. A képviselő szinte valamennyi tanácsülésen felszólalásban sérelmezte, hogy a hivatalt olyan ember képviseli a testület ülésein és a nyilvánosság előtt, akit eltiltottak a közügyek gyakorlásától.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: