2012-11-26 16:07:56• hírek • Szatmár.ro

Az összetartozásról tanúskodik a lélekharang

Több mint 200 résztvevő jelenlétében avatták fel Szamosdarán a lélekharangot.

Amint az az ünnepségen is kiderült, a rendkívüli esemény több szempontból is nagyon fontos a helyi magyar közösség számára. Amint azt Gaman Mihai, pusztadaróc polgármestere is elmondta, korábban a lélekharang helyén egy árok állt, amely a katolikus temetőt választotta el a református temetőtől. Az évek során a helyi közösség úgy döntött, hogy erre az elkülönítésre nincs szükség, s az egység jegyében betömték az árkot, így a lélekharang és a kápolna ennek a korábbi ároknak a helyén áll most. A lélekharangot Simon Attila plébános mellett Nt. Kovács Sándor református esperes és Hársfalvi Ottó esperes urak is megáldották. Ünnepi beszédjükben kitértek arra, hogy bár a lélekharang szomorú események, temetések idején kondul majd meg, mégis örömüzenetet is hordoz, a Feltámadás üzenetét hozza el a gyászoló híveknek.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Csehi Árpád, a Szatmár Megyei tanács alelnöke is, aki kihangsúlyozta, hogy a község lakosai az elmúlt évek során kiálltak az egységért, nem engedtek a széthúzásnak. Kiálltak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mellett, mindemellett a a községvezetés is jól dolgozott. E két fontos dolog segíthette a községet ahhoz, hogy ma az egyik legsikeresebben fejlődő községe megyénknek Pusztadaróc.

Lélekharangot avattak Szamosdarán

Ezt a gondolatot vitte tovább Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Pusztadaróc körzetének szenátorjelöltje is ünnepi köszöntőjében, aki sokat segített a község fejlesztését biztosító programok beindításában és lebonyolításában is. Elmondta továbbá, hogy példaértékű, hogy lehetett bármilyen hatalom, a helyi közösség mindig egységes maradt. Sőt, az egységet megerősítették az árok betömésével is. Elmondta, hogy az egység és a bizalom az egyedüli olyan élhető lehetőség amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a szatmáriaknak ajánl a december 9-i választásokon.

A románság részéről az elmúlt időszakban tapasztalható, erősödő nacionalista hangnem kapcsán kijelentette "December 9-én újra egységünkről kell bizonyságot tennünk, hogy ükunokáinknak is megadathasson az a lehetőség, hogy a lélekharang mellett anyanyelvükön, magyarul imádkozhassanak szeretteikért."

Több mint 200 résztvevő jelenlétében avatták fel Szamosdarán a lélelkharangot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: