2009-05-15 09:26:01• hírek • Szatmár.ro

Az összefogást az erdélyiek akarták

„Hét napja úton vagyunk, több mint 50 településen jártunk már és mindenhol arról győződtünk meg, hogy az erdélyi magyarok akarják az összefogást" - mondta el Sógor Csaba a Maros megyei Harasztkeréken, csütörtök délután.

A sajtótájékoztató egy rövid bemutatkozó filmmel kezdődött, amelyből kiderült, mit tett az európai parlamenti képviselő Brüsszelben az elmúlt másfél évben. „Elmondtuk Brüsszelben, milyenek az erdélyi magyarok, milyen sajátos gondokkal küszködnek, mire van szükségük, de azt is megmutattuk, milyen gazdag a kultúránk, milyen hagyományaink vannak" - összegezte Sógor Csaba. Hozzátette, a kisebbségi munkacsoportban elsősorban az erdélyi magyarokat érintő kérdésekkel foglalkozott, ugyanakkor kiemelt fontosságú volt számára a más etnikai kisebbségek ügye, valamint a bevándorlók helyzetének a rendezése is.

Ami a kampányt illeti, Sógor Csaba elmondta, a Magyar Összefogás jelöltjei közösen indultak Sepsiszentgyörgyről, majd négy karavánra oszlottak. „Ezzel az a célunk, hogy minél több erdélyi településre eljussunk, hogy mindenhova elvigyük az összefogás üzenetét és elmondjuk, hogy június 7-én mindenki beleszólhat abba, hogy milyen döntések szülessenek Brüsszelben, Bukarestben vagy akár itt, Maros megyében is" - foglalta össze a képviselőjelölt.

 

 

Sógor Csaba kampánykaravánjához Kelemen Atilla RMDSZ-képviselő is csatlakozott, közösen járták be Somosd, Ákosfalva és Harasztkerék utcáit. Ez utóbbi településen a helyi önkormányzat képviselői elmondták, Harasztkeréket az a veszély fenyegeti, hogy megszüntetik a magyar nyelvű, V-VIII. osztályos oktatást az alacsony diáklétszám miatt. Jelenleg 39 gyerek jár iskolába, viszont perspektivikusan 50 gyerek lesz két év múlva. Sógor Csaba elmondta, az anyanyelven való tanulás az egyik legfontosabb kérdés számára, ennek felszámolása beláthatatlan következményekkel járna. Kelemen Attila parlamenti képviselő ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy Bukarestben közbenjár a harasztkeréki magyar osztályok érdekében.

A magyar nyelvet lehessen használni mindenhol!

Ezzel a kéréssel fordultak csütörtökön Teremiújfalu lakói Sógor Csabához, akinek a karavánja a Nyárádmente falvait járja. Teremiújfalun spontán lakossági fórum alakult ki az utcán az európai parlamenti képviselőjelölt érkezésekor. A település lakói azt nehezményezték, hogy a közintézményekben nem tudják magyarul intézni ügyes-bajos dolgaikat. Ugyanakkor azt kérdezték, hogyan érhetjük el, hogy az autonómia kérdésével az Unió is foglalkozzon.

„Romániában már az államfő is rájött arra, hogy a román nyelvet másképp kell tanítani a magyar anyanyelvű gyerekeknek, sőt, Traian Basescu már kulturális autonómiáról is beszélt. A kitűzött célt nem fogjuk elérni egyik napról a másikra és Brüsszelben is az apró lépések politikáját űzik. El kell érnünk, hogy a már tizennégy európai országban bevált kulturális és területi autonómia bevezetése legyen általánosan elfogadott gyakorlat az Unió területén"- részletezte elképzeléseit Sógor Csaba. Hozzátette, a Romániában élő magyaroknak kulturális autonómiára, a Székelyföldön élőknek pedig területi autonómiára van szükségük.


Sógor Csaba kampánya során képzőművészekkel is találkozott
Sógor Csaba kampánya során képzőművészekkel is találkozott


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: