2019-05-08 21:44:15• hírek • mti

Az őrület folytatódik! A Tottenham is három gólt dolgozott le - a 95. percben!

A Tottenham idegenben lőtt több góllal jutott a Bajnokok Ligája fináléjába a szerdai elődöntőből, miután egygólos londoni vereségét követően 3–2-re legyőzte az Ajaxot Amszterdamban. A Spurs első BEK/BL-döntőjére készülhet, ellenfele a kedden a Barcát búcsúztató Liverpool lesz a június 1-i, madridi fináléban.

 

Az előnyben lévő Ajax kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis Tadic megpattanó lövését követően azonnal bravúrral kellett hárítania Llorisnak, viszont másodjára, De Ligt fejesénél már ő is tehetetlen volt. A Tottenham nem rogyott össze a bekapott góltól és a duplájára nőtt hátránytól, azonnal válaszolni próbált, ám Szon váratlan próbálkozása a kapufát találta el.

 

Noha az iram ezt követően sem esett vissza, a kezdeti rohamok után ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, a hollandok kontroll alatt tartották a mérkőzést. A játékrész derekán ugyan volt két védése az Ajax kapusának, de gólt ismét a hazaiak szereztek: Tadic előbb még kicsit célt tévesztett, de néhány perccel később a visszagurításából Zijecs már kilőtte a bal alsó sarkot.

 

A reménytelennek tűnő, háromgólos hátrányban nagy lendülettel kezdte a második félidőt a londoni együttes, eleinte Onana bravúrjai akadályozták meg a szépítést, de tíz perc elteltével már ő sem tudott segíteni. Újabb négy perc múlva Lucas másodszor is bevette a holland együttes kapuját, igaz, az újabb gólhoz kellett a hazai védelem szerencsétlenkedése is a kipattanó labdánál.

 

Az egyenlítés felrázta az Ajaxot, amely ismét magához ragadta a kezdeményezést, záporoztak a lövések Lloris felé, Zijecs például csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. A marokkói játékos később még közelebb járt a gólhoz, a kapufa segítette ki a Tottenham világbajnok francia kapusát. Habár az angol gárdának kellett gólt szereznie a továbbjutásért, mégis az Ajax támadott többet a hajrá kezdetén.

 

 

A legnagyobb helyzetet ennek ellenére a Tottenham hagyta ki: öt perccel a vége előtt Vertonghen előbb a keresztlécre fejelt öt méterről, majd a kipattanóból lábbal próbálkozott, de a védők mentettek a gólvonalról. A hosszabbításban az Ajax lezárhatta volna a meccset és ezáltal a párharcot is, de Zijecs ziccerénél Lloris mutatott be még egy bravúrt. Amikor már úgy tűnt, a hollandok örülhetnek, a Tottenham kissé váratlanul megszerezte a továbbjutást érő gólt Lucas hajszálpontos lövésével.

 

Az angol csapat története során először küzdhet meg a legrangosabb európai trófeáért.

 

Ajax  – Tottenham  2–3 (2–0)
gólszerzők: De Ligt (5.), Ziyech (35.), illetve Lucas (55., 59., 96.)
Továbbjutott: a Tottenham 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: