2013-08-16 11:43:29• hírek • Kocsis Zoltán

Az ortodox egyházban nem, az összes többinél igen

Szatmárnémetiben néhány hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit az első privát temető, amely nyolc hektáron terül el és közel 10.000 sírhely fér el benne. Információink szerint bizony ortodox temetéseket is tartottak ott szép számmal.

A Szatmár megyei ortodox egyház sajtóközleményében hívja fel a papok és a hívek figyelmét, hogy a Román Ortodox Egyház 2012-ben megtartott Szent Zsinata megtiltja a magán temetőkben való temetkezést illetve az eseményen való celebrálást.

„Felhívjuk híveink figyelmét a Szent Zsinat döntésére és megértésüket kérjük, amiért az ortodox papok ilyen körülmények közepette (magán temetőkben, szerk.) nem lehetnek híveik mellett, nem enyhíthetik fajdalmaikat e nehéz pillanatokban. Nem érthetünk egyet ugyanis azzal, hogy e nehéz pillanatokból valakik profitot húzhassanak", áll a közleményben.

Eltekintve attól, hogy a temetkezési vállalkozók tevékenysége és maga a szertartás sem ingyenes (felmerül tehát a kérdés, hogy kinek a profitszerzése zavarja az egyházat, csakis a másé?), kíváncsiak voltunk, mi az álláspontja a kérdéssel kapcsolatban a történelmi erdélyi egyházaknak.

Megkeresésünkre Melega Péter, a római katolikus egyházmegye gazdasági igazgatója elmondta, számukra érdektelen, hogy a temető kinek a tulajdonában van. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy például az Amaci úti temető a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal tulajdona, tehát nem felekezeti - ott mégis szabad temetni.

„A református egyháznak nincs kifogása az ellen, ha hívei magántemetőben akarnak temetkezni vagy akár a hamvasztást választják", jelentette ki Rácz Ervin erdődi tiszteletes, egyben a szatmári egyházmegye sajtószóvivője. „Ezekre a megoldásokra ráadásul szükség is van, hisz a régi temetők kezdenek megtelni", tette hozzá. Rácz arra is felhívta a figyelmet, hogy a temetők fenntartása is pénzbe kerül, így hát érthető, ha pénzt kérnek a hozzátartozóktól.

„A mi dolgunk, hogy eltemessük a halottat, a hozzátartozók dolga pedig, hogy megtalálják az örök nyugovóra térő helyét. Ha a temetőnek van működési engedélye, a polgármesteri hivatal pedig kiállította a temetkezési engedélyt, akkor mi elvégezzük a dolgunkat", szögezte le Gödri Alpár evangélikus lelkipásztor is.

Nem meglepő módon hasonlóan nyilatkozott a görög-katolikus egyház részéről ifj. Pallai Béla tiszteletes is, aki ugyan kérte, hogy vegyük fel a kapcsolatot Harangozó József főesperessel, ám őt sajnos nem sikerült elérnünk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: