2013-03-01 16:08:49• hírek • MTI

Az oroszok állnak a tüntetés hátterében?

Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága - írta pénteken a román Evenimentul Zilei című lap internetes kiadása.

A jobboldali ellenzékhez közel álló honlap Andrei Badin publicistának, a szintén ellenzéki b1 televízió munkatársának az elemzését közölte, aki azt állítja, hogy Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében.
Szerdán több mint hétezer ember tüntetett a Románia keleti részén fekvő, ötvenezres lakosságú Barlad városban a tervezett palagáz-kitermelés ellen. Az amerikai Chevron olajipari cég nemrég kapott engedélyt a Vaslui megyei önkormányzattól arra, hogy három lehetséges kitermelési telepen próbafúrásokat végezzen.

A cikk szerzője úgy vélekedik, nem a polgári öntudat hajtotta a barladi emberek ezreit az utcára. Badin szerint már a tavalyi, első demonstrációkat megelőzően is "az orosz Gazprom embereit látták a helyiek a térségben". A szerző azt fejtegeti: Moszkvának stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy Románia és Lengyelország ne teremtsen konkurenciát a palagáz-kitermeléssel az orosz földgáznak, mert ez nemcsak gazdasági, hanem politikai pozícióit is sértené.

A szerző Jirí Sedivy cseh tábornokot is idézi, aki szerint "Oroszország már régóta a környezetvédő mozgalmak révén befolyásolja az európai közvéleményt: európai tanácsadókat pénzel, hogy segítsék a palagáz-kutatás ellen tiltakozó zöldeket".

Badin azt sugallja, hogy Moszkva a bolgár kormány bukása kapcsán Victor Ponta román miniszterelnöknek is burkolt figyelmeztetést küldött. A palagáz-kitermelés határozott ellenzőjeként ismert Ponta ugyanis az utóbbi hetekben lazított álláspontján. A cikkíró szerint ezt a változást "jutalmazta" az Oroszország Hangja rádió azzal a kommentárral, hogy "Szófia volt az európai tavasz első fecskéje: lássuk, mikor virágzanak ki a hóvirágok Bukarestben".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: