2018-11-21 11:49:29• hírek • Közlemény

Az öröm forrásáról ad elő Visky István

Érdekes és gyakorlati témával jelentkezik a Lankadatlanul nevű előadássorozat novemberi epizódja. Az öröm három forrásáról szól Visky István, a Harangszó Gyülekezeti Lap felelős szerkesztője.

Csütörtökön 18 órakor a szigetlankai református templomba várnak mindenkit, ahol a Lanka Duo, azaz Papp Krisztina és Csorvási Mihály, valamint a gyülekezet kórusának zenei felvezetésével Visky István fugyivásárhelyi lelkipásztor tart érdekfeszitő előadást. Az igei mottó, mely alapján kifejti gondolatait az előadó János evangéliuma 16. részének 24. versében van megírva, melyben Jézus ezt mondja: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben, kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.”

 

Hova tűnt a keresztyén öröm? Lenne minek örülnünk, mégis örömtelen, kiégett, megfáradt, kilátástalannak tűnő az életünk. Hol lehet újra rátalálni erre a boldogságra, amiről Jézus beszél? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdésekre ad választ Visky István férj, négy gyermek édesapja, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának felelős szerkesztője, fugyivásárhelyi lelkész, amatőr filozófus, okleveles újságíró.

 

A Lankadatlanul előadássorozat ebben az évben a nyári időszakot kivéve minden hónapban egy-egy olyan elődással jelentkezett, amely az Isten Igéjét különböző megvilágításban közelítette meg: volt könyvbemutató, egyháztörténeti-, egyházszociológiai-, családi témájú előadás. Csütörtökön egy olyan teológiai témájú előadás hangzik el, melyre bátran hívhatnak mindenkit, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Mindenki számára élvezhető és figyelemfelkeltő lesz, hiszen minden ember boldog akar lenni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: