2013-09-19 13:28:50• hírek • Kocsis Zoltán

Az örök negyedikkel kezdenek a pandúrok

A Bajnokok Ligája után csütörtökön az Európa Liga 2013/14-es idényének főtáblás küzdelemsorozata is megkezdődik a csoportkör első fordulójával. Magyar csapat „természetesen" egy sincs már versenyben, míg Romániát egyetlen klub képviseli: a Bragát meglepetésre a hosszabbításban kiütő Pandurii. A Tagu Jiu-i együttes hazai meccseit Kolozsváron vívja majd, az első vendége az ukrán bajnokság „örök negyedike", a Dnyepr Dnyepropetrovszk lesz.

A Pandurri a tavaly óriási meglepetésre a második helyen végzett a bajnokságban, majd nem kisebb szenzációt okozva beverekedte magát az EL csoportkörébe is. A kék-fehérek nem kezdték rosszul a bajnokságot sem, négy győzelem, egy döntetlen és két vereség után az ötödik helyen állnak. Csütörtöki ellenfelük, a Dnyepr viszont tavaly is hozta a megszokott eredményt és negyedik lett az ukrán pontvadászatban. Szinte hihetetlen, ám amióta Juande Ramos 2010-ben leült a szintén kék-fehér klub kispadjára, az együttes minden szezonban a negyedik helyen végzett a Sahtar Donyeck, a Dinamo Kijev és a Metaliszt Harkiv mögött.

Noha évekkel ezelőtt úgy tűnt, a Dnyepr lehet az, amely megtörheti a Sahtar-Dinamo páros uralmát, ez a Metaliszt Harkivak sikerült. Pedig a dnyepropetrovszki kispadon nem kisebb név ül, mint az a Juande Ramos, aki 2006-ban és 2007-ben is UEFA-kupát (akkor még így hívták a sorozatot) nyert a Sevillával.

Mindkét csapatban rengeteg a légiós, a Dnyepr-ben cseh, grúz és horvát válogatott játékosok is szerepelnek, míg a Pandurii keretében 14 külföldi játékos tíz nációt képvisel. További közös pont a két klub jelenében, hogy az ukránok két hónappal ezelőtt 800.000 eurót fizettek a pandúroknak Alexandru Vlad játékjogáért - mást futballistát nem is igazoltak pénzért.

A 48 csapatos mezőnyben két együttes foglalkoztat magyar játékost, mindkettő kapust. Közülük a belga Genkre vár nehezebb feladat, ugyanis Köteles Lászlóék a Dinamo Kijev vendégei lesznek. Gulácsi Péter gárdája, a Salzburg hazai pályán kezd a svéd Elfsborggal szemben. Valószínűleg mindkét magyar hálóőr a kezdőcsapatban kap majd helyet.

Ezzel szemben jóval több román labdarúgó érdekelt a sorozatban, a Pandurii játékosai valamint a már említett Vlad mellett további négy. Közülük Costel Lazar sérülése miatt nem léphet pályára a PAOK Szaloniki Sahtyor Saragandi elleni meccsén és hasonló a helyzete Stefan Radunak, aki a Lazio Legia Varsó elleni mérkőzését kénytelen kihagyni. Vélhetően nem lesz ott Raul Rusescu sem, aki érthetetlenül gyorsan partvonalon kívülre került a Sevillában. Vlad Chiriches viszont akár bemutatkozhat a Tottenham színeiben a Tromsö ellenében.
Az első forduló összecsapásai közül az Eintracht Frankfurt-Girondins Bordeaux és a Real Betis-Olympique Lyon párharc emelkedik ki.

Európa Liga, csoporkör, 1. forduló:

E csoport:
Fiorentina -Pacos Ferreira 20.00 DigiSport2.ro
Pandurii -Dnyipro 20.00 ProTV, Dolce1, DigiSport1.ro
A csoport:
Valencia -Swansea City 20.00 DigiSport2.hu, Dolce2, DigiSport3.ro
St. Gallen -Kuban 20.00
B csoport:
Dinamo Zagreb -Csornomorec Ogyessza 20.00
PSV Eindhoven -Ludogorec 20.00
C csoport:
Salzburg -Elfsborg 20.00
Standard Liege -Esbjerg 20.00
D csoport:
Zulte Waregem -Wigan Athletic 20.00
Maribor -Rubin Kazany 20.00
F csoport:
Eintracht Frankfurt -Girondins Bordeaux 20.00
Makkabi Tel-Aviv -APOEL 20.00
G csoport:
Dinamo Kijev -Genk 22.05 Story4
Thun -Rapid Wien 22.05
H csoport:
SC Freiburg -Slovan Liberec 22.05
Estoril -Sevilla 22.05
I csoport:
Real Betis -Olympique Lyon 22.05 DigiSport1.hu,
Guimaraes -Rijeka 22.05
J csoport:
Apollon Limasszol -Trabzonspor 22.05
Lazio -Legia Warszava 22.05 DigiSport2. Hu, DigiSport3.ro
K csoport:
Sheriff Tiraspol -Anzsi Mahacskala 22.05
Tottenham Hotspur -Tromsö 22.05 Dolce2, DigiSport2
L csoport:
PAOK -Sahtyor Karagandi 22.05
Makkabi Haifa -AZ Alkmaar 22.05

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: