2017. június. 26., hétfő
Névnap:
2009-03-16 11:17:23• hírek • MTI

Az öregedés 27 évesen kezdődik

Az ember egyes mentális képességei 22 évesen vannak a csúcson, mindössze öt évvel később pedig megkezdődik a hanyatlás - közli a brit Daily Telegraph internetes változata.

Az amerikai Virginiai Egyetem kutatói 2000 férfi és nő részvételével hét éven keresztül tanulmányozták, miként függ az életkortól egészséges, 18 és 60 év közötti felnőttek mentális teljesítőképessége. A vizsgálatban 12 tesztet kellett megoldaniuk az embereknek: képeket kirakni, szavakat és történetek részleteit visszaidézni, betűk, valamint szimbólumok közt fennálló összefüggést megtalálni.

A kutatók megállapították, hogy a 12 tesztből kilencnél átlagosan 22 éves korban nyújtották a legjobb teljesítményt a tanulmány résztvevői. A legmagasabb pontszámokhoz képest 27 évesen jelentkezett az első határozott teljesítményromlás az érvelést, a gondolkodás sebességét és a térbeli vizualizációt mérő tesztekben.

Az emlékezőképesség átlagosan 37 éves kortól kezdett hanyatlani, a fennmaradó kérdőíveken pedig 42 éves kor fölött mértek gyengébb eredményeket.
A Neurobiology of Ageing című szakfolyóiratban közzétett tanulmány azonban azt is megállapítja, hogy a felhalmozódó tudáson alapuló képességek - melyeket a szókincshez, általános informáltsághoz kapcsolható teszteken nyújtott teljesítmény jelez - hatvanéves korig javultak.

Timothy Salthouse, a kutatás vezetője úgy véli, eredményeik alapján jóval korábbi életkorban kellene megkezdeni az öregedéssel járó szellemi leépülés megelőzését célzó terápiákat.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: