2013-01-28 17:46:37• hírek • Szatmár.ro

Életbe léptették a kormányhatározatot, 16 százalékkal nő az ingatlanadó

Szatmárnémeti Városi Tanácsa hétfő délután szavazott és fogadta el a helyi adók 16 százalékos emeléséről szóló határozattervezetet. Igazából a tanácsnak választási lehetősége sem volt ez ügyben, ugyanis egy kormányhatározat szerint minden helyi tanácsnak emelnie kell, amelyik 90 napnál régebbi tartozással rendelkezik.

A szatmárnémeti Városi Tanács hétfői, rendkívüli ülésének egy napirendi pontja volt: a 8/2013-as számú kormányrendelet hatályba léptetése, amelynek értelmében minden olyan közigazgatási egység, amelynek 2012 december 31-én 90 napot meghaladó tartozása volt, köteles a helyi adókat, illetékeket és büntetéseket az 1309/2012-es kormányhatározat értelmében emelnie, 2013 február 1-ei hatállyal.

Ennek értelmében a magán és jogi személyek számára 16%-kal emelkedik az adó mindennemű ingatlanra, illetve szintén 16 százalékkal nőnek a kiszabható büntetések is. A tanácsosok 18-2 arányban meg is szavazták az emelést, hiszen ha most nem fogadják el a határozatot, akkor a következő ülésen kellett volna megtegyék ezt - mivel egy kormányhatározat hatályba ültetéséről van szó gyakorlatilag, ezt a határozatot elutasítani nem lehetett.

"Szatmárnémetiben az utolsó adóemelés 2009-ben történt, az elmúlt 3 évben az adók mértéke változatlan maradt. A mostani emelés nem érinti a gépjárművekre kivetett adókat, azok változatlanok maradtak 2010 óta. Az RMDSZ városi frakciója eddig sem támogatta az állampolgárokra kivetendő túlzott adóterheket, eddig sikerült is visszaszorítani az ez irányú törekvéseket, most viszont a kormány az önkormányzatot és az önkormányzati képviselőket kész tény elé állította: tényszerűen alkalmazniuk kell a múlt hétfőn életbe lépett határozatot." - áll a Városi Tanács RMDSZ-frakciójának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Milyen tartozással rendelkezik a város?

Szatmárnémetiben az adóemelést egy közel másfél millió lejes adósság indokolja (legalábbis ekkora volt az összeg decemberben), ami nemhogy 90 napja halasztódik, hanem több éves múltja van. 2007-2008-ban került sor a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium felújítására, amely akkor még a Megyei Főtanfelügyelőség alá tartozott. A felújítást követően azonban nem került kifizetésre a munkálatok értéke, az iskola könyvelésébe pedig bekerült a tetemes adósság. Amikor az iskolákat 2011-ben átvette a Polgármesteri Hivatal, még akkor sem volt a városé a tartozás.

2012-ben viszont egy sürgősségi kormányrendelettel a kormány kötelezővé tette  a Polgármesteri Hivataloknak az alárendelt intézmények adósságainak átvállalását. Emellett az adósság havi öt százalékát kell törleszteni minden hónapban...

Ki kell fizetni a különbözetet

Azok, akik már befizették az ingatlanadót, nem szabadultak meg a kiadásoktól. Az adókat információink szerint újraszámolják és akik már befizették akár egész évre az illetőket, a különbözettel még be kell menniük a Helyi Adóhivatalba.

Mindezt annak ellenére, hogy Dorel Coica polgármester az elmúlt másfél hónapban többször is kijelentette: döntsön akárhogy is a kormány, Szatmárnémetiben nem lesz adómelés!!!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: