2009-09-09 09:10:23• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Az oktatási törvényt módosítanák

A román kormány oktatási törvénytervezete a jelenlegi formájában nem kielégítő, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az anyanyelvű oktatás helyzetének javítása érdekében módosító indítványok benyújtására készül - jelezte kedden Bukarestben Markó Béla, a szövetség elnöke.

A demokrata-liberális és a szociáldemokrata pártból álló kormány szeptember 15-én terjeszti a parlament elé az oktatási törvényt, illetve az egységes közalkalmazotti bértábláról, valamint  az országos ügynökségek átszervezéséről szóló jogszabály tervezetét. Ezt "felelősség-vállalással" teszi, ami azt jelenti, hogy nincs lehetőség parlamenti vitára, legfeljebb bizalmatlansági indítványra. Ha ez utóbbit nem fogadják el a honatyák, a törvények automatikusan érvénybe lépnek, ha pedig elfogadják, bukik a kormány.

A pártok addig is módosító javaslatokat terjeszthetnek be. Bár az RMDSZ még tanulmányozza a tanügyi törvény hosszú viták során elkészült változatát,  azt már látja, hogy annak előírásai alig jelentenek előrelépést a kisebbségek számára a jelenleg érvényben lévő jogszabályhoz képest.

A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) ismertetése szerint a tervezet Ecaterina Andronescu oktatási miniszter elképzeléseit vette át a kisebbségi oktatásról szóló fejezetében. Eszerint Románia földrajzának és történelmének tanítása továbbra is az állam nyelvén történne. Kisebb előrelépést jelent, hogy a román nyelv és irodalom oktatása immár nemcsak az elsőtől a negyedik, hanem az ötödiktől a nyolcadik osztályig tartó oktatásban külön tanterv szerint történne, a középiskolában azonban maradnának a román diákoknak szóló tankönyvek és a tanterv sem változna.


A pártok még módosító javaslatokat tehetnek a tanügyi törvény kapcsán
A pártok még módosító javaslatokat tehetnek a tanügyi törvény kapcsán


A lap emlékeztet, hogy ezen a téren egy másik tervezet, a Mircea Miclea vezette elnöki bizottság javaslatai jelentették volna az áttörést. Az új tanügyi törvény átveszi ugyan a Miclea-féle indítványok jelentős részét, a kisebbségekre vonatkozó előírásokat azonban nem.

Markó Béla kedden az MTI érdeklődésére megállapította: általában nem ért egyet a sajátosan romániai megoldással, azaz a " felelősségvállalással", mégis úgy véli, hogy a jelenleg rendkívül megosztott parlamentben, melynek soraiban amúgy is erősödik az elnökválasztási kampány miatt a magyarellenesség, egy parlamenti vita csak rontaná a magyar nyelvű oktatás ügyét. Ráadásul a parlamentben nincs következetes többségi koncepció az oktatás reformjának a kérdésében. Emlékeztetett arra, hogy van külön tervezete az ellenzéki liberális pártnak,  a kormányban lévő szociáldemokratáknak és azok koalíciós partnerének, a demokrata liberális pártnak is, ezekből készült most valamilyen "szintézis".

Jelenleg éppen a két kormánypárt áll élesen szemben egymással, tekintettel arra, hogy mindkét alakulatnak a jelöltje indulni fog a novemberi elnökválasztásokon, és most a kampányszempontok uralják a politikát - fejtette ki Markó. Utalt arra is, hogy a Székelyudvarhelyen - a Székely Nemzeti Tanács által - rendezett székely önkormányzati nagygyűlés miatt erősödött a parlamenti pártokban is a magyarellenes hangulat.  "Emiatt most kénytelen vagyok jobban bízni a 'felelősségvállalás' módszerében - amit normális esetben visszautasítanék -, mint egy parlamenti vitában, amelyben elszabadulhatnak a magyarellenes indulatok, ennek pedig még rosszabb következményei lennének az anyanyelvű  oktatás rendszerét illetően" - mondta az MTI-nek Markó Béla.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: