2007-07-10 19:37:35• hírek • Szatmár.ro

Az okos diéta

72212_okosdieta0Bármilyen diétáról beszélünk, a lényeg mindig ugyanaz: kevesebbet enni, mint amennyit lemozgunk.

Bármilyen diétáról vagy fogyókúráról beszélünk, a lényeg mindig ugyanaz marad: kevesebbet kell enni, mint amennyit lemozgunk. Nem árt tudnunk azt sem, hogy a fogyást mely élelmiszerek segítik, illetve hátráltatják.

Amit mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy – szakemberek szerint – a heti fél-egy kilós fogyás az ideális. Ezt jól viseli és jól dolgozza fel a szervezet. Ellentétben azokkal a fogyókúrákkal, illetve diétákkal, amelyek ugyan gyorsabb és látványosabb eredmény mutatnak, de megterhelik, sőt legyengítik szervezetünket. Ráadásul a kevesebb táplálékra sok esetben lassabb lebontással, a táplálékok, így a zsírok, elraktározásával válaszol a szervezet. A gyors, folyadékvesztéssel járó diéták során pedig az ásványi anyagok és vitaminok távoznak elsőként a szervezetünkből.

Igazi siker akkor érhető el, ha az unalomig ismételt és emlegetett életmódváltás is megtörténik. Azaz, a mellett, hogy odafigyelünk arra, mit, mikor és mennyit eszünk, fordítunk időt és energiát a mozgásra is.

Vágjunk bele!
A napi átlagos energiabevitelből 400-700 kalóriát kivonva kapjuk meg a diétához szükséges mennyiséget.

A zsír és a cukor

Tévedés azt hinni, hogy mindkettő teljes elhagyása egyenlő a diétával és a fogyással. Szervezetünknek ugyanis, bár kisebb mennyiségben, de szüksége van zsírokra és cukorra.

A zsír a legfontosabb energiaforrásunk, amely nélkül szervezetünk nem tudna megfelelően működni. Nélküle a zsírban oldódó vitaminok sem tudnának bejutni vérkeringésünkbe.

Táplálkozástudósok szerint jó, ha energia-bevitelünk 15-25 %-a zsíroktól származik. Nem mindegy azonban, hogy milyenből. Egészségesebbek az úgynevezett telítetlen zsírok, amelyek javarészt növényi eredetűek. Ennél „rosszabbak” az állati eredetű telített zsírsavak.

A hétköznapi értelemben vett cukor a répacukor. A cukor a szénhidrátok csoportjába tartozik, túlzott fogyasztása az elhízás leggyakoribb oka. A cukor a véráramon keresztül jut el a sejtekhez, ahol elégetve energiát termel.

Azt a cukrot azonban, amelyet nem használunk fel, szervezetünk az izomsejtekben és a májban raktározza el – ha ezek megtelnek, akkor a cukor zsírrá alakul.

És a mozgás...

A diéta alapja. Égeti a felesleges energiát, izommá alakítja a zsírt, javítja a vérkeringést, formálja, javítja alakunkat. Naponta fél óra vagy hetente háromszor egy órás mozgás, fogyókúrával kombinálva eredményes és egészséges. nana

(A Wellness, Színes kalóriakönyv alapján)

 

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: