2017-07-03 16:22:52• hírek • refszatmar.eu

Az ima erejéről a Hit és gyógyítás évadzáróján

Király Lajos esperes
Király Lajos esperes

A Hit és gyógyítás nevű előadássorozat 2016-2017-es évadzáró rendezvényére került sor, melynek, mint eddig is, a Németi Református Egyházközség gyülekezeti terme adott otthont, ami a hőség ellenére is megtelt.

A szokásoknak megfelelően három részből állt az esemény: a hit részben Király Lajos esperes szólt, az orvosi részben Dr. Barcza Dániel adott elő, a kulturális részben pedig a látványnak és a hangzásnak is adtak a szervezők.

Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese az ima erejéről beszélt, tudományos kutatásokat is segítségül hívva. Az imádság nem vizsgálható tudományosan és önmagában gyógyszerként, amit felíratunk, ha valakinek panasza van. Ez nem azt jelenti, hogy az ima nem segíthet krízishelyzetekben, sőt. Isten kész meghallgatni imáinkat, azonban kevés jelentőséget tulajdonít annak, ahogyan kérünk. Inkább azt veszi figyelembe, hogy az adott helyzet mennyire szolgálja az Ő tervét. Az, hogy ezt mennyire akarjuk és merjük felismerni, már a mi felelősségünk.

Dr. Barcza Dániel sebész főorvos előadásában a tápcsatornai vérzésekről, azok tüneteiről, kezeléséről és megelőzéséről beszélt részletesen, felkészülten és érthetően. Az alkalom hangulatfelelőse Zágoni Mihály és Incze Róbert volt, klarinét duót alakítva. A Romániai Újságírók Szövetsége jóvoltából szemet gyönyörködtető fotókiállítás szemtanúi is lehettek mindazok, akik ez alkalommal is a Hit és gyógyítást választották. Köszönet érte a szervezőknek és a vendéglátóknak!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: