2010-12-26 09:53:52• hírek • Szatmár.ro

Az ige emberré lett

A katolikus templomokban szenteste összegyűlnek a hívek, hogy a gyerekek pásztorjátékával, a fiatalok zenés előadásával elevenítsék fel a megváltó születését, szentmisével tegyék meghitté és valóságossá az ünnepet. A szatmári egyházmegye templomai is megteltek december 24-én. Volt ahol korábbi időpontban, de a legtöbb helyen éjfélkor kezdődtek a szentmisék.

A szatmárnémeti Székesegyházban este tizenegy órától került sor a fiatalok zenés előadására, éjféltől pedig Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök mutatta be a legszentebb áldozatot. Prédikációját Szabolcska Mihály, Karácsony című versével kezdte, melyben a költő kifejezi vágyát, hogy minden évben egy nap és egy este király lehessen. Erre a gondolatra válaszolva a Püspök atya kiemelte: „A Jóisten azt választotta, hogy világmindenség királya a legegyszerűbb módon, egy istállóban szülessen meg. Nem királyként, de igazi emberként. Én azt, hiszem, ha a világnak az kellett volna, hogy egy olyan király jöjjön, aki egy nap alatt meg tudta volna oldani az emberek minden problémáját, akkor úgy jött volna. De Ő nagyon jól tudta, hogy nem ez a lényeg. Nem az a legfontosabb, hogy az ember minden problémáját egy napra megoldják, hanem sokkal fontosabb az, hogy valaki minden nap ott legyen mellette.

Kedves testvéreim! Olyan csodálatosan szép a Karácsony üzenete: Isten annyira szeretett bennünket, hogy emberré lett és ezzel az embereket a szívére ölelte mindörökre. Nem csak Karácsony éjjelén szeret, hanem Ő maga a szeretet. Nem királlyá, hanem emberré lett, azért hogy mi sem királyok, hanem emberek akarjunk lenni."


Schönberger Jenő püspök


Schönberger Jenő püspök szentbeszédében kitért a következő tematikus év, a Szeretetszolgálat Éve küldetésére: „A szeretetszolgálat évét kezdtük el Advent első vasárnapjával. Az egész év egy nagy karácsony lehet. Egész évben figyeljünk oda embertársainkra, azokra akik szenvednek, azokra akik szomorúak, és úgy tudjunk viselkedni velük, mint a királyok. Mert akinek a szívében ott van Jézus, az király. Aki Jézus mosolyával tud rámosolyogni mindenkire, az a legtöbbet adja. Aki Jézus szeretetével tud mások felé fordulni, az mindenkit gazdagítani tud. A Szeretetszolgálat Éve nem telhet el nyomtalanul. Kívánom, hogy egy év alatt, gyakorolván a szeretetet ráérezzünk az ízére és el tudjuk mondani majd: nem élhetünk szeretet nélkül."

Scheffler János közelgő boldoggá avatására vonatkozóan elmondta: „Még egy nagy ajándékot kaptunk a Jóistentől erre az évre. Boldoggá avatás lesz itt Szatmáron. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés ez. Nagy kegyelem a Jóistentől. A betlehemi Kisded, az Úr Jézus ajándékozott meg bennünket ezzel, és ezt az ajándékot szeretném én minden egyes testvéremnek a karácsonyfája alá tenni. Testvéreim, erre a nagy eseményre fel kell készülnünk. Kérlek benneteket, kapcsolódjatok be azokba a programokba, amelyeket a lelkipásztori irodáink szerveznek és imádkozzatok sokat, hogy ez a nagy kegyelem, amit mi Istentől kapunk a boldoggá avatással, hasznára legyen az egész egyházmegyénknek.

Nagy a mi örömünk, nem csak azért mert karácsony van és olyan csodálatos a hangulata, hanem mert sokat, nagyon sokat kaptunk a Jóistentől. A legtöbbet az Ő Egyszülött Fiában."

A székesegyházban összegyűlt hívek az éjjeli óráig imádkoztak, kántáltak együtt a legszentebb éjszakán.


Ünnepi mise a Kis Szent Teréz templomban
Ünnepi mise a Kis Szent Teréz templomban


Karácsony estéjén a Zárdában
Karácsony estéjén a Zárdában


A Szentlélek templomban
A Szentlélek templomban


A Szent Család templomban
A Szent Család templomban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: