2018-02-19 08:05:32• hírek • Közlemény

Az igazi szépségre tekintettek

A Mária légió imádságos lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallva, Szűz Máriás lelkületben közösen imádkoznak, karitatív tevékenységet folytatnak, lelki segítséget nyújtanak, evangelizálnak.

Imáik középpontjában a Szűzanya áll. A Mária légiót az antik Róma hadserege mintájára alkották meg, így szervezeti egységeik neveit is az ókori római légióktól kölcsönzik: Praesidium  – alsó szintű szervezet, Curia – alsó szintű területi szervezet, Comitium – középszintű területi szervezet, Regia – országos, illetve regionális szervezet, Senatus – egy ország légiós szervezeteinek irányító testülete, Concilium – néhány regiát egy-egy Concilium vezet, ezek a legfőbb irányító, szabályalkotó és döntőbírói központi testületek.


Ahogy a Mária légió kézikönyve írja: „Azoknak a katolikusoknak a közössége, akik az egyház jóváhagyásával és a szeplőtelenül fogantatott Szűz hatalmas vezetése alatt harci csoportba tömörültek, mert részt akarnak vállalni abban a harcban, amelyet az egyház minden időkben folytat e világ gonosz erőivel szemben. Mária, minden kegyelem közvetítője szép, mint a Hold, ragyogó, mint a Nap, és – a Sátánnak és a hatalma alatt állóknak – félelmetes, mint egy harcra kész hadsereg. A légiósok azt remélik, hogy hűségük, erényeik és bátorságuk révén méltónak bizonyulnak Mennyei Királynőjükhöz. A Mária légió serege és fegyverei azonban nem e világból valók.” Fegyverük tehát az ima és a jócselekedet, amellyel „harcolnak” a jó megvalósulásáért, a kegyelmek kieszközöléséért.


Szatmár és Bihar megyék településeiről, plébániáiról, mintegy százhatvanan érkeztek február 16-án, pénteken a szatmárnémeti Szent Alajos Konviktusba, hogy kétnapos, éves lelkigyakorlatukon jelen legyenek. Ennek elemeiként a többszöri rózsafüzér imádság, a napi szentmisék, az egyéb imák és énekek mellett sor került előadásokra, de a szokásos beszámolók is elhangzottak.


Schönberger Jenő püspök szombaton reggel köszöntötte a légiósokat, kérve őket, tartsanak ki küldetésük és kézikönyvük szabályai mellett. „Önök a minden kegyelmek édesanyjának légiósai. Az Úr Jézus a kegyelmek teljessége. Amikor légiósok lettek, akkor egy lelkiségnek lettek a tagjai. Minden lelkiségnek helye van az Egyházban. A légiónak viszont vannak megkötött szabályai és higgyék el, ha ezeket betartják, akkor a legtöbbet teszik. Bárki elhagy belőle vagy hozzátesz valamit, azzal tevékenységük csak kevesebb lesz.”


A főpásztor kérte továbbá hallgatóságát, keresztény lelki életükben maradjanak hívek az Egyház tanításához: „Olyan sok baj van a világban, annyi sok téves eszme kering interneten, kinyomtatott könyvekben, gépelt papírokon. Ezeken azt terjesztik, hogy szerintük mit üzen az Isten, mit üzen a Szűzanya, mivel riogat bennünket? Én nagyon szeretném, ha önök ezeket nem olvasnák, semmi értelme. Legyen elég az, ami bele van írva a légiósok kézikönyvébe. Isten nem riogatni akar bennünket. Isten a szeretet, és benne nincsen változás. Isten nem büntet, nem üt vissza még akkor sem, ha megbántjuk. Isten csak szeret és a Szűzanya ennek a tanúja.”


Luczás Lóránd szaniszlói plébános szintén szombaton szólt a „Keresztények segítsége” Regia tagjaihoz. Előadásában a máriás lelkület jellemben, viselkedésben való megjelenéséről beszélt. Így azt kérte, Máriához hasonlóan Jézust kövessék, az Ő nyomaiba lépjenek. Legyenek derűsek, erősítsék az örömöt és a szeretetet ott, ahol vannak: „Úgy érzem, a XXI. században a fájdalomnak nagyobb az értéke, mint az örömnek. Kevesebb időt adunk az örömnek, mint a fájdalomnak – mintha kevesebb értéket tulajdonítanánk neki. Ugyanígy, sokszor nem úgy szeretünk, ahogyan a másiknak szüksége van rá, hanem ahogy nekünk könnyebb, ahogy nekünk tetszik. A nevelésben talán a büntetést és a retorziót hangsúlyozzuk a gyerekek felé, ahelyett, hogy Bosco Szent János példájához hasonlóan a szeretetünkkel érnénk el azt, hogy ne tegyenek ellenünk és jóakaratunk ellen.”


Négy betegséget nevezett meg, amitől a Lourdes-i Szűzanya segítségével meg kell próbálni szabadulni: a test betegsége, a lélek betegsége – vagyis a bűn, a szív betegsége – vagyis a helytelen szeretet, az értelem betegsége – vagyis a butaság és a tudatlanság.”


A Szűzanyát szemlélve Luczás Lóránd Márai Sándortól kölcsönzött gondolattal az igazi szépségeszményre próbálta a hallgatóságát vezetni: „Az igazi szépség azt jelenti, ártatlannak lenni a szó pozitív és hősies értelmében. A Szűzanya birtokolta ezt a szépséget, ahogy meg volt benne az ősbizalom és a ráhagyatkozás erénye is. Róla vegyenek példát és ha örömük, ha bánatuk van, kapaszkodjanak bele a Szűzanya mosolyába, amitől olyan sokan meggyógyultak már. Egymáshoz való viszonyulásukban emlékezzenek egy kérésre és alkalmazzák azt: hiányosságom váljék jósággá benned!”


A Mária légió „Keresztények segítsége” Regia lelkigyakorlata szombaton délután a befejező imák elmondásával ért véget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: