2018-01-09 14:16:31• hírek • Bede Emőke

Az ifjúsági olimpiai játékok a cél

Eredményes évet zárt a Samuraiul SK –derül ki Magos Róber karateedző évértékelőjéből.

„Több szempontból is eredményes évként tekinthetünk 2017-re. Szerencsére sikerült olyan támogatókat találnunk, akik segítségével igazán gördülékenyen ment a munka. Kiemelném itt a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséget, az Aquastar-t és a SamanSport-ot” –nyilatkozta Magos Róbert.
 

Idén első alkalommal szervezte meg a Megyei Karate Egyesület az Iskolai Olimpiát, melyen a sportklub növendékei is részt vettek és nem kevés éremmel tértek haza. Természetesen a verseny során a sportolók saját iskolájukat képviselték. Emellett több országos és nemzetközi versenyen is indultak a gyerekek, bár nem sikerült mindenhova eljutni, ahova szerettek volna.
 

Az év egyik legnagyobb eredményeként Magos azt könyvelte el, hogy a sportklub büszkesége, Vida Ármin részt vett a világbajnokságon is. Különösen becsülendő teljesítmény ez, hiszen minden országot csupán két sportoló képviselhet a megmérettetésen. Ármin végül 5. helyen zárt a versenyben.
 

A 2018-as év hasonlóan izgalmas lesz a sportklub számára. Már most számos cél lebeg a sportolók és edzők szeme előtt. Februárban részt vesznek a megyei karatebajnokságon, majd márciusban az izvorani-i országoson is. Júniusban Temesváron rendezik meg az európai bajnokságot, a Samuraiul SK ezen is szeretne részt venni, csakúgy mint az augusztusi világbajnokságon.
 

Emellett idén első ízben kerülnek megrendezésre Argentínában az ifjúsági olimpiai játékok, melyre ugyancsak szeretne kijutni a sportklub. Magos szerint a gyerekeknek minden esélyük megvan, hogy részt vehessenek az argentin versenyen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: