2013-02-14 17:01:49• hírek • Szatmár.ro

Az ifjúság is készül

Nagyböjtben a hangulatot mélyítik, a lelket készítik a vasárnaponként megrendezésre kerülő imaórák.

Elcsendesedünk, értékelünk, önvizsgálatot tartunk. Nagyböjt idején még többet beszélgetünk Istennel, jobban figyelünk belső folyamatainkra, mellőzzük a materiális világhoz kötő élvezeteket, és az ég felé nézünk. Saját döntésünk ez, mely tisztáz, tudatosít, erősít. A nagyböjti ifjúsági imaórák az elmélkedés időszakába kapcsolódnak évek óta, és vezetnek végig, a Feltámadás boldog ünnepéig.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Ifjúsági Irodája segédanyagával ösztönzi idén is a különböző plébániák ifjúsági közösségeit, hogy válasszák a felkészülés imaórák által megvalósuló módját, haladjanak közösen a nagyböjtben. Többen meg is fogadták buzdításukat, és hat vasárnapon keresztül imádkoznak majd együtt. Szatmárnémetiben, a különböző plébániák ifjúsága szervez, és látogatja egymást, a vasárnap este hét órától kezdődő egy órás programokon.

A találkozások idei tematikája Anselm Grün szerzetes elmélkedéseire épül, és teszi azokat a lelki fejlődés eszközeivé. Ennek megfelelően, február 17-én, nagyböjt első vasárnapján, a Szentlélek templomban a másik emberben levő jóra figyelnek; 24-én a Szent Család templomban az igazi jó barátra tekintenek; március 3-án, a Székesegyházban a segítőkészség krisztusi örömét ébresztgetik egymásban; 10-én a Kis Szent Teréz templomban a szenvedés elfogadásán és értékké változtatásán elmélkednek; 17-én a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) templomban bűnbánati liturgiát tartanak; végül pedig, március 24-én, már este nyolc órától, a hagyományoknak megfelelően, keresztúti ájtatossággal teszik teljessé felkészülésüket, a Kávária templom udvarán.

Az imaórák idei különlegessége lehet, hogy sokkal inkább igyekeznek bekapcsolni a résztvevőket, szemlélőket is, a kiadott segédanyag ugyanis a hét közbeni feladatokra, helyszíni gyakorlatokra minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet. A találkozásokra szeretettel várnak minden érdeklődőt, lélekben fiatalt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: