2013-07-19 16:03:16• hírek • Póti Orsolya

Aknasugatagon lazíthattak az idősek

Egynapos kiránduláson vettek részt a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által működtetett szatmárnémeti Reménység Központ kedvezményezettjei július 18-án.

Egy 1500 lej értékű támogatás segítségével szervezett egész napos kirándulást csütörtökön a Reménység Központot látogatók számára a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.

A fürdőzéssel egybekötött kiránduláson összesen ötven szép korú vett részt - tájékoztatott Fazeka Csilla, a szervezet sajtószóvivője.

Az aknasugatagi gyógyfürdőbe tett látogatás minden résztvevő nagy örömére szolgált, ezért a következő hónapokban is szerveznének hasonló kirándulást ugyanennek a támogatásnak a segítségével. A soron következő fürdőzésre szintén olyan településeken kerül majd sor, ahová  a központ kedvezményezettjei saját erejükből nehezen tudnának eljutni.

Az idősek már gondolkodtak azon, hogy milyen helyekre látogatnának el a legszívesebben, a tervek között pedig egy nyíregyházi strandolás is szerepel. Azonban a következő fürdőzésig az Anna-bálon, a központ egyik leghangulatosabb táncos mulatságán vehetnek részt az idősklub tagjai - ez a jövőhét folyamán kerül megrendezésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: