2016-10-15 01:12:39• hírek • Kocsis Zoltán

Az idősekért égtek a gyertyák a városközpontban

Mint 2009 óta minden év őszén, idén is megszervezte Egymillió csillag elnevezésű szolidaritási akcióját a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezete. Az eseménynek idén az újközpontban található rendezvénygödör volt a helyszíne. A gyertyák pedig az idősekért égtek.

Mert minden egyes gyertya után befolyó összeget az idősek megsegítésére, támogatására fordítja majd a jótékonysági szervezet. Ezt emelte ki Nm.Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök, aki az idősekre kérte Isten áldását.

Láng László, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetének igazgatója elmondta, Szatmár és Máramaros megyében a Caritas jelenleg 11 házi betegápolói központot működtet, éspedig: Alsóhomoródon, Erdődön, Krasznabélteken, Mezőpetriben, Nagykárolyban, Sárközújlakon, Szatmárhegyen, Szatmárnémetiben, Tasnádon, továbbá Nagybányán és Máramarosszigeten, mely központok összesen 35 településen biztosítanak egészségügyi és szociális ellátást idős személyek számára. Házi betegápolói központjai révén a Caritas Szervezet évről évre több mint 500 idős ember mindennapjait teszi derűsebbé, méltóságteljessé, reménytelivé.

Az eseményt a Harmónia kórus előadása tette szebbé, ünnepélyesebbé. Közben a gödörben egyre gyűltek az apró csillagok. Gyertyát gyújtott többek között Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Radu Bud prefektus, Altfatter Tamás alprefektus, Nagy Szabolcs, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Az idő teltével és az est közeledtével a Caritas szimbólumát formáló gyertyák egyre fényesebben világítottak. És bár nem volt egy millió és a szervezők sem tudták lehozni a csillagokat, mint megannyi szentjánosbogár hirdették az összefogás erejét.

Ezzel egy időben gyúltak meg a gyertyák Nagykárolyban a Román Katona Emlékművénél, Nagybánya régi főterén, valamint Máramarosszigeten, a Curtea Veche étterem előtti téren.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: