2008-04-10 13:38:34• hírek • Szatmar.ro

A sikeres projektkészítésről tájékoztatnak

 A Tanügyiek Háza Szatmár megyei és magyarországi pedagógusoknak szervezett képzést.

 

 
A Szatmár Megyei Pedagógusok Háza, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézetével közösen támogatást nyert a Románia-Magyarország PHARE CBC Határmenti Együttműködési Program keretében egy „Hogyan készítsünk sikeres projekteket?” című kétnyelvű oktatási anyag kidolgozására.

A program keretén belül 24 órából álló tanfolyamot indítottak, ahol körülbelül harminc helyi és magyarországi pedagógus vesz részt. A tanfolyam első részére február végén került sor, a hátralévő 12 órát, április 10 és 11-én tartják meg. Száz Piroska, a Tanügyeik Házának igazgatója elmondta, a rendezvény fórumot teremt arra, hogy a két országból érkező tanárok találkozzanak és az oktatási intézmények között új kapcsolatok alakuljanak ki, vagy váljanak szorosabbá. Ezen kívül olyan ismeretekre tehetnek szert, amely mindenképpen előnyükre válik a jövőben.

Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy május 5 és 7 között Szatmár megyei pedagógusoknak fognak az új kooperatív tanítási módszer szerint képzést tartani, ahová legalább 20 résztvevőt várnak. Jelentkezni a Tanügyeik Házában május elejéig lehet.

P.A. 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: