2011-03-17 16:31:33• hírek • Szatmar.ro

Újdonság a honosításban

Kisebb változtatások történtek az egyszerűsített honosítások terén, tudtuk meg Veres-Kupán Enikőtől, az Erdélyi Magyar Nezmeti Tanács (EMNT) Szatmár megyei szervezetének vezetőjétől.

Módosult az eddig használt kérelmi nyomtatvány, ez azonban nem érinti a már kérelmezőket, tudtuk meg a Demokrácia Központ szatmárnémeti vezetőjétől. A jövőben kérvényezni kívánók azonban már új űrlapot kell kitöltsenek. Azon személyek számára ugyanis, akik magyarországi tartózkodási engedéllyel, illetve lakcímmel rendelkeznek, kötelezővé válik, a személyigazolvány igénylési lap, amit az eddigiekben nem volt kötelező kitölteni.

Az újítás az elvált személyeket is érinti, ugyanis esetükben nem elegendő az ezt igazoló bírósági döntés, szükség van ugyanis a házassági anyakönyvi kivonatra is. Szintén újdonság, hogy a magyar kormány Magyarországon működő kormányablakokat hozott létre, amelyek célja, hogy a honosítási kérelmeket átvegyék az igénylőktől.

Szatmárnémetihez legközelebb Nyíregyházán található ilyen újonnan létrehozott ügyfélfogadó iroda, ahol a hét öt munkanapján 12 órán keresztül várják az igénylőket.
Létrehoztak ugyanakkor egy éjjel-nappal hívható telefonszámot is, amin a felmerülő kérdésekre igyekeznek választ adni a Kormányablakok munkatársai.

A Magyarországról a nap 24 órájában hívható telefonszám az 1818, további információkért pedig a szatmárnémeti Demokrácia Központ székházában, az Árpád utca 18. szám alatt kaphatnak.


Módosítások történtek az igénylésben



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: