2014-05-02 01:58:13• hírek • Kocsis Zoltán

Kiesett a Juventus, Ibéria az úr Európában!

Sevilla hőse, Stephane M'bia
Sevilla hőse, Stephane M'bia

A Bajnokok Ligája elődöntőinek visszavágóival szemben - ahol a két madridi csapat, a Real és az Atletico viszonylag gyorsan rövidre zárta a továbbjutás kérdését - az Európa Ligában az utolsó pillanatokig kiélezett harc folyt a döntőbe jutásért. A BL-hez hasonlóan azonban az EL-ből is kiesett a csúcsfavorit - a Bayern München után búcsúzott a Juventus is. További érdekesség, hogy mind a négy visszavágó után a vendégcsapat örülhetett - ezúttal nem jelentett tehát előnyt a hazai második meccs.

Ha már a BL-EL párhuzamnál tartunk, említsük meg, hogy a Juventus - Benfica párharcban fura módon a két döntőnek otthon adó stadion tulajdonosai csaptak össze. Az előzetes papírforma alapján legtöbben az olasz bajnoki címvédő és bajnoki várományos Juvetust tartották esélyesebbnek a portugál bajnokkal szemben. Érdemes azonban felidézni Pavel Nedved szavait, a korábbi cseh klasszis ugyanis a sorsolást követően azt nyilatkozta: a Benfica a párharc esélyese, mivel a tavaly is döntőt játszott.

A Juventus korábbi sztárjának szavait valamelyest igazolni látszott az első meccs, amikor a portugálok saját szurkolóik előtt 2-1-re nyerni tudtak. Ez azonban nem tűnt egy megoldhatatlan feladatnak az olasz bajnokságban szárnyaló Juventus számára. Főleg, hogy a játékosokat az a tudat is motiválta: a döntőt hazai pályán játszhatják. Ezzel szemben a Benfica kezdett bátrabban és határozottabban, Rodrigo már az első percekben a frászt hozta az olaszokra. El kellett telnie bő negyed órának, mire a Juventus ki tudott jönni a Benfica agresszív letámadása okozta folytásból, ezt követően viszont egymást követték a hazai lehetőségek. Andrea Pirlo 20 méteres lövését Jan Oblak hatalmas vetődéssel védte, Arturo Vidal kapásból, Carlos Tevez ollózásból, Leonardo Bonucci pedig fejjel veszélyeztetett, a szünet előtti pillanatokban pedig Luisao a gólvonalról mentett.

Ekkor úgy tűnt, csak idő kérdése a hazaiak gólja, a szünet azonban kicsit megfogta a Juventust. És minden kezdődött elölről: Rodrigo lehetőségére Pirlo, majd Tevez válaszolt. A 67. percben úgy tűnt, komoly ajándékot kap a Juventus Enzo Pereztől, aki begyűjtötte második sárga lapját is. A tíz emberrel maradó Benfica méginkább betömörült saját kapuja elé és gyakorlatilag helyzetet sem engedélyezett a Juventusnak.

A végkifejlet pedig egyenesen drámaira sikerült. A hazaiak előbb szereztek egy lesgólt, majd a kispadon összeveszett a be nem cserélt Mirko Vucsinics valamint a már lecserélt Lazar Markovics, mindketten piroslapot kaptak. Ezequiel Garay sérülését követően aztán a Benfica már csak nyolc mezőnyjátékossal védekezett. A 96. percben Pirlo lőhetett kedvező szögből szabadrúgást, a labda azonban a falból szögletre pattant. A sarokrúgást követően Bonucci ugrott a legmagasabbra, ám fejesét Oblak védeni tudta, így a tavaly a Chelsea ellen elveszített finálé után a Benfica idén is megpróbálhatja megtörni Guttmann Béla átkát. A kiváló magyar szakember, aki két BEK-et nyert a Benficával, amikor 1962-ben elküldték a csapat kispadjáról a legenda szerint azt mondta: nélküle száz évig nem nyer majd európai kupát a klub. Nos, azóta a Benfica mind a hét európai kupadöntőjét elbukta!

A múltból térjünk vissza azonban a jelenbe, a másik visszavágón is történt ugyanis egysmás. A két gólos hátránnyal indító Valencia ugyanis villámrajtot vett, kapuja elé szögezte az idővel egyre bizonytalanabbá és zavarodottabbá váló Sevillát, 26 perc alatt pedig le is dolgozta hátrányát. A 14. percben az egyész meccsen remeklő Sophian Feghouli játszott össze remekül Eduardo Vargassal, majd bevette Beto kapuját. A Kolozsvári CFR korábbi hálóőre néhány perccel később komoly bravúrral akadályozta meg az algériai duplázását. A 26. percben azonban rendkívül peches volt a portugál, Juan Bernat beadását követően ugyanis a középen érkező Jonas a felső lécre fejelt, a labda azonban onnan a vetődő kapus hátára, majd a kapuba pattant. Totális volt ekkor a hazaiak fölénye, a 34. percben a Sevilla mégis közel került ahhoz, hogy ismét előnyt szerezzen: Carlos Bacca remek sarkazásos passza után Antonio Reyes ajtó-ablak helyzetben találta magát, ám sikerült a hatalmasat vetődő Diego Alvesbe rúgnia a labdát.

A szünet után kiegyenlítettebbé vált a meccs, amihez hozzájárult, hogy a Sevilla rendezte a sorait, a Valenciának pedig immár volt veszíteni valója. Főleg a 69. perc után, amikor egy szögletből Jeremy Mathieu elé került a labda, aki közelről a hálóba vágta a Valencia döntőbe jutását ígérő gólt. Ezt követően aztán sokáig nen történt semmi, letelt a rendes játékidő is, a hazai szurkolók pedig már javában ünnepelték a továbbjutást. A ráadás utolsó pillanataiban azonban teljesen veszélytelennek tűnő bedobáshoz jutottak a vendégek. A hosszú bedobást a 195 centiméter magas Federico Fazio tovább csúsztatta, pontosan az első meccsen is betaláló Stephane M'bia elé, aki a döntőbe fejelte a Sevillát! A finálét május 14-én rendezik Torinóban.

A Sevilla legutóbb 2007-ben szerepelt európai kupadöntőben, akkor az Espanyol ellen megvédte UEFA-kupa címét.

Az idei kupadöntők kapcsán meg kell említenünk, hogy a négy érintett csapat közül három spanyol: az Atletico és Real Madrid valamint a Sevilla. Ha hozzávesszük, hogy a negyedik finálés a portugál Benfica, kijelenthetjük: idén az Ibériai félsziget diktál az európai fociban!

Európa Liga elődöntő visszavágók (összesített eredmény):
Juventus - Benfica 0-0 (1-2)

Valencia - Sevilla 3-1 (3-3, idegenben lőtt góllal)
gólok: Feghouli (14.), Jonas (26.), Mathieu (69.) illetve M'bia (94.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: