2012-10-18 18:19:25• hírek • Kocsis Zoltán

Az év végéig megkapják új felszereléseiket a csendőrök

Az év végéig megkapják új felszereléseiket a Szatmár Megyei Csendőrség munkatársai - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Gheorghe Avram, a megyei egységek parancsnoka. Az eddig használt felszerelések legújabbika is közel húsz éves.

Avram elmondása szerint legutóbb 1993-ban kaptak felszerelést a szatmári csendőrök. Ezért itt volt az ideje újak beszerzésének. Erre még az év vége előtt sor kerül. „Már megvásároltuk őket különböző uniós és azon kívüli országokból, ám egyelőre még nem érkeztek meg.", mondta a parancsnok.

A szatmári csendőrök tetőtől talpig új felszereléseket kapnak, beleértve ebbe a gumibottól a pajzson keresztül a sisakig és a lőszerekig mindent. Az elöregedett védőfelszerelések már egyre kevésbé feleltek meg funkcióiknak, ám az is előfordult, hogy nem jutott mindenkinek belőle.

Nem csak a felszerelés, de a gépkocsipark terén is újdonságok várhatóak. Mircea Dusa belügyminiszter a közelmúltban kijelentette, hogy országos szinten több, mint száz új járművel gazdagszik majd a csendőrség gépkocsiparkja. Ebből pedig Szatmár megyébe is jut majd néhány, jelentette ki Avram.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: