2018-04-28 08:17:26• hírek • MTI

Az észak-koreaiak is értesültek a történelmi találkozóról

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség is beszámolt szombaton arról, hogy az előző napi Korea-közi csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szó van a Koreai-félsziget teljes atommentesítéséről, és a két ország még az idén lezárja az 1950-53-as háborút, amely csak fegyverszünettel ért véget.

A KCNA Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök pénteki találkozóját „új mérföldkőnek” és fordulópontnak nevezi a két ország kapcsolatában. A KCNA idézi a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban lezajlott Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozatot.


„A közös cél a Koreai-félsziget teljes atommentesítése az atomfegyverekről való lemondással” – fogalmazott a KCNA, amely szerint a két fél megállapodott abban, hogy teljesítik a vállalt kötelezettségeket.


Hírügynökségek rámutatnak arra, hogy a phenjani központi sajtóorgánumok híreiben nemigen szokott megjelenni az „atommentesítés” kifejezés, s bár ez szerepelt a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában, maga Kim Dzsong Un nem tett bejelentést arról, hogy országa lemond az atomprogramról.


Az észak-koreai állami médiában elhangzottak táplálják a reményt, hogy a két ország közös erőfeszítéseket fog tenni az eddig elérhetetlennek tűnő cél megvalósítása érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: