2005-07-13 22:57:04• hírek • Szatmár.ro

Folytatódó gazdaképzés

Dr. Scholtz Béla igazgató Bukarestbe utazott a képzések további finanszírozása ügyében.

 

Szerencsére nagy igény mutatkozik a hivatal által szervezett képzések iránt – tájékoztatta honlapunkat dr. Scholtz Béla, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Tanácsadó Hivatal igazgatója. Nemrég fejeződtek be a hegyi gazdálkodás, zöldségtermesztés és állattenyésztés témakörében megtartott három hónapos gazdatanfolyamok, máris új igények jelentkeztek. Ennek megfelelően Magyarcsaholyban traktorista-képzést tartanak, Szatmárnémetiben, Sárközújlakon, Nagykárolyban és Avasújvárosban pedig pékeket képeznek a közeljövőben, valamint a gombatermesztés és pálinkakészítés terén is tanfolyamot indítanak a hivatal szakemberei. A minőségi előadókat meg kell fizetni, ennek megoldását Scholtz többek között Bukaresttől, a központi hivataltól reméli. A másik forrást az biztosíthatja, hogy bár a képzések eddig ingyenesek voltak, a jövőben részvételi díjat fizetnek a gazdák.

 

A megyei mezőgazdászok jelenlegi helyzetét tekintve az igazgató kifejtette: elég rossz hangulat uralkodik a gazdák körében, főként az alacsony értékesítési lehetőségek miatt, de a kormány részéről érkező szubvenció mértéke sem nevezhető kielégítőnek.

 

A gazdáknak meg kell érteniük, hogy nemcsak az uniós csatlakozás után, de már napjainkban is könnyebben boldogulnak, ha közösen próbálnak megbirkózni a kihívásokkal. Ezért javaslott gazdasági társaságok, szövetkezetek, illetve szakmai egyesületek létrehozása, melyek esetében a hitelintézetek is kedvezőbb feltételeket biztosítanak a mezőgazdasági tevékenységek tekintetében – hangsúlyozta Scholtz Béla.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: