2014-03-21 20:07:57• hírek • Kocsis Zoltán

Az erőtlen Olimpia egy gólos vereséget szenvedett az Olt ellen

Három mérkőzést rendeztek péntek délután a román labdarúgó második osztályú bajnokság második csoportjának 18. fordulójában és mindhárom esetben a vendégek örülhettek a három pontnak. Ebben csak az a baj, hogy az Olimpia hazai pályán lépett pályára...

A sárga-kékek az FC Olt Slatina együttesét fogadták, amely csapat mellesleg nem keverendő össze a kommunista rendszer egyik kegyeltjével, a Scornicesti-en működő FC Olttal. A slatinai együttes egy ponttal állt az Olimpia mögött a bajnoki tabellán, mindez azonban vajmi kevéssé látszott az első félidőben. A találkozó gyakorlatilag Pavel ollózásával kezdődött, ám ekkor még a labda elkerülte a hazai kaput - - ha nem is sokkal. Nem járt szerencsével Ionescu és Bancu sem. Nem úgy Bardu, aki a 21. percben betört a hazai tizenhatos területére és szépen átemelte Trip Anca kapust. A gól ellenére továbbra is a vendégek maradtak veszélyesebbek, de Ignea, Anghelina és Bancu nem tudott élni helyzeteikkel.

A második félidő Bancu ziccerével kezdődött, majd a következő perceket a mezőnyharc jellemezte. A 75. percben az Olimpia közel került az egyenlítéshez, ám rövid időn belül Mogosanu kapus Bostina, majd Bujor ziccerénél is védeni tudott.

Az utolsó negyed órában mindkét csapat előtt adódott egy-egy lehetőség, ám ez kimaradt, így az eredmény már nem változott.

Vereségével az Olimpia egy helyet visszaesett a bajnoki tabellán, így 25 pontjával a 6. helyen áll, négy fordulóval az alapszakasz vége előtt őrzi tehát a felsőházi rájátszást érő pozícióját. Az Olt ezzel szemben 27 pontjával a negyedik helyre ugrott. A következő fordulóban, március 26-án, szerdán az Olimpia Nagyváradon, a Bihar FC vendégeként lép pályára.

Olimpia - FC Olt Slatina 0-1
gól: Bardu (21.)
Az Olimpia összeállítása: Trip Anca - D. Muntean, D. Ene, Balau, Iuhas (csk.) - Gavrilescu, Svarczkopf (46. Lemac), Villand, B. Faur (58. Feier ) - Bujor, Bostina
a kispadon ültek: B. Miron - Micas, Fl. Muresan, Roghina, D. Lemac, Kinczel

További pénteki eredmények:
Besztercei Gloria - Aradi UTA 1-3
FC U Craiova - Mioveni 2-3

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: