2012-05-14 07:46:19• hírek • Gazda Árpád/MTI

Az eredményekre kell alapozni

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az eredményei bemutatására alapozza választási kampányát - jelentette ki a szövetség jelöltjeit bemutató kolozsvári rendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor úgy vélte, az RMDSZ-nek versenytársaitól eltérően arról kell beszélnie a  kampányban, hogy a szövetség mit végzett el az elmúlt években. A kolozsváriakat érintő eredmények sorában a Mátyás szoborcsoport restaurálását, és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását említette.

Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, a választási kampányban a szövetség ellenfelei negatív kampányt fognak folytatni. "Arról fognak beszélni, hogy mi miért nem vagyunk jók. Arra kérek mindenkit, ne vegyük fel az elénk dobott kesztyűt" - jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, egy erkölcsi minimumot mindenkinek teljesítenie kell, aki a magyarok szavazataira számít. "Aki ezt nem teljesíti, az nem számíthat együttműködésre. Nem lehet, hogy akik ma mocskolnak bennünket, holnap azzal jöjjenek, hogy szeressük egymást" - tette hozzá az RMDSZ elnöke. Úgy vélte, egy konstruktív kampányban azokat is meg lehet szólítani, akiket az elmúlt évek gazdasági válsága miatti megszorító intézkedések eltávolítottak a szövetségtől.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy az RMDSZ ellenzéki politizálása, nem jelenti azt, hogy a hatalom jó kezdeményezéseit ne szavazza meg a szövetség. Nem fogják viszont megszavazni azokat a törvényeket, amelyek a magyar közösség biztonságát veszélyeztetik. Ezek sorában az arányos képviselet elvét felrúgó  választási törvényt, és az elmúlt napokban napvilágot látott javaslatot említette. Utóbbi úgy próbálja kialakítani az európai fejlesztési régiókat, hogy az Erdélyben élő magyar közösséget különböző régiókba szórja szét.

Azzal a pénteki bírósági határozattal kapcsolatban, mely arra kötelezi az oktatási tárcát, hogy fogadja el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar szempontból elfogadhatatlannak tartott chartáját, Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: "a Marosvásárhelyi Táblabíróság határozata arról szól, hogy a törvényt nem kell alkalmazni." Hozzátette, meg fogják keresni a technikai, politikai, jogi eszközeit a törvény alkalmazásának.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: