2018-06-14 07:13:00• hírek • Bede Emőke

Az erdélyi autópályáról is tárgyaltak Brassóban

Az Észak-Nyugati és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselői városi és megyei vezetőkkel találkoztak Brassóban, hogy közös céljaikról egyeztessenek. A találkozón jelen volt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, illetve Nagy Szabolcs megyemenedzser is.

A június 12-i találkozó központi témája a Regionális Operatív Program 2014-2020-at érintette, többek között a leadandó dokumentációk és portfóliók helyes összeállításáról is szó esett. Mindemellett egy konstruktív megbeszélés keretében a két fejlesztési régió területén dolgozó polgármesterek egységes álláspontot fogalmaztak meg arra vonatkozóan, miként támogatják azokat a projekteket, melyek régióközi és országos érdekeket is szolgálnak.
 

Mindezek közül legfontosabb az erdélyi autópálya projektje, melyért minden központi, nyugati és észak-nyugati megye vállvetve harcol. Erre vonatkozóan Kereskényi Gábor is azt hangsúlyozta, hogy minden érintett megye számára az ügy a prioritási lista élén kell álljon.
 

„Elfogadhatatlan, hogy Szatmárnémetiből hamarabb jussunk el más európai fővárosokba, mint Bukarestbe. A minisztérium tervei ígéretesek, de a valóság mást mutat. Nemhogy nullán, de inkább mínuszban vagyunk, ami az ország közlekedési infrastruktúráját illeti” –jelentette ki a találkozón Szatmárnémeti polgármestere.
 

A brassói eseményen a központi, a nyugati, és az észak-nyugati régiók egy közös stratégia kidolgozásának első lépését tették meg azáltal, hogy egységes álláspontot fogalmaztak meg az európai és kormányzati intézményekkel szemben. Az erdélyi fejlesztési régiók egyesítése révén ugyanis az érintett megyék sokkal hatékonyabban valósíthatják meg a fejlődést szolgáló projekteket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: