2019-06-05 11:02:43• hírek • MTI

Az első négy hónapban 8,1 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az első négy hónapban 8,1 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 8 százalék volt.

A nyers adatok szerint az első négy hónapos növekedés elsősorban a nem élelmiszereknek köszönhető, amelyek értékesítése 10,4 százalékkal bővült, az üzemanyagból 10,1 százalékkal többet adtak el, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladása 4,7 százalékkal bővült. 

 

Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 7,1 százalékkal nőtt a tavalyi év negyedik hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a bővülés 6,8 százalék volt.

 

Tavaly 5,4 százalékkal bővült a román kiskereskedelmi forgalom volumene az előző évhez képest, miután 2017-ben 10 százalékkal, 2016-ban 13 százalékkal emelkedett.

 

A belföldi fogyasztás a tavalyi jelentősebb lassulás után újból bővülni kezdett, főként ezzel magyarázható, hogy az első negyedévben a román gazdaság az elemzők becsléseihez képest váratlan ütemben, 5 százalékkal nőtt a tavalyi év első három hónapjához képest. A román kormány egész évben 5,5 százalékos GDP-növekedéssel számol.

 

A Világbank szintén szerdán tette közzé Romániára vonatkozó előrejelzését, amelyben enyhén felfele módosította a román gazdaság növekedésére vonatkozó várakozásait. Így az idén 0,1 százalékponttal nagyobb, 3,6 százalékos GDP-bővüléssel számolnak. 2020-ban és 2021-en 3,3 százalékos, illetve 3,1 százalékos növekedést vetítettek előre, ami 0,2 százalékponttal, illetve 0,3 százalékponttal haladja meg a legutóbbi, januári becslést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: