2014-07-06 13:03:41• hírek • Kocsis Zoltán

Az első nap után Kobylarz vezet a felföldi játékokon

Rafal Kobylarz
Rafal Kobylarz

Jelentős érdeklődést váltott ki már szombaton az Aquastar aquapark vendégei között a tíz modern kori Toldi Miklós vetélkedése. A Skóciában közel kétezer éves múlra visszatekintő felföldi játékok történelmében először fordul elő, hogy Szatmár megyében szervezik meg. Megyénk ráadásul rögtön világbajnoksággal nyit. Mindez köszönhetően elsősorban Cortean „Sanyi" Sándornak, aki remek viszont ápol a Nemzetközi Felföldi Játékok Szövetségének vezérigazgatójával, Darázs Ádámmal.

Utóbbi elmondta, hogy a felföldi játékok a kontinentális Európában a 2000-es évek elején indult hódító útjára elsősorban Hollandia és Belgium révén. A legnagyobb presztízsű versenyeket továbbra is Skóciában rendezik, ahol a legnagyobb tornán 24.000 ember szokott összegyűlni.

Az Aquastarban ugyan nem voltak ennyien, ám annál lelkesebben bíztatták a nyolc országból érkezett tíz versenyzőt (eredetileg 12 sportolót vártak, de ketten végül nem tudtak eljönni). A megmérettetésen igazi óriások vesznek részt, 2,02 méteres magasságával és 152 kilogram súlyával azonban közülük is kiemelkedik az izlandi Georg Ogmundsson. A legfiatalabb, egyben a verseny esélyese a 25 éves lengyel Rafal Kobylarz, aki a múlt héten Lettországban nyerte meg a felföldi játékok Bajnokok Ligája sorozatának legutóbbi etapját. A legidősebb induló a maga 47 évével az amerikai Al Myers, aki öt évvel idősebb honfitársánál, Chad Ullomnál. Szintén ketten érkeztek Magyarországról a 32 éves Kiss Tibor és a 37 éves Saliga Tamás személyében, ám a magyar kontingens kiegészül a felvidéki 30 éves Kecskés Ronival. A nők kedvence, a 28 éves Johann Langhorst Hollandiából, a második legfiatalabb Ivan Medimurec Horvátországból érkezett, míg a szatmárnémeti Cortean „Sanyi" Sándort senkinek sem kell már bemutatni.

Szombaton négy versenyszámot rendeztek meg. Először egy 8,5 kilós követ kellett eldobniuk a versenyzőknek. Mindenkinek három próbálkozásra volt lehetősége, a közönség pedig Kobylarz dobása alatt juthatott a legtovább a „repül a nehéz kő, ki tudja hol áll" kezdetű Toldi-versszak szavalásában: a 196 centiméteres lengyel ugyanis 13,60 méterre dobta el a követ.

A 150 kilogrammos lengyel Hercules aztán a 120 kilós rönk kinyomásában sem talált legyőzőre. És ő pakolta fel a leggyorsabban - 28,09 másodperc alatt - a különböző súlyokat a különböző magasságokra: előbb egy hatalmas zsákot, majd egy 105 kilós malomkövet, aztán egy 120 kilós farönköt, végül pedig egy 140 kilós üllőt. A negyedik számot, a kalapácsvetést biztonsági okokból közönség nélkül rendezték meg. „Nagyot tudnak dobni ezek a fiúk, nem szeretném, ha valakinek baja esne", indokolta a döntést Darázs Ádám. Álláspontja érthető, hisz 10 kilós kalapácsról van szó.

A skót felföldi játékok vasárnap 15.00 órakor folytatódnak az Aquastar aquaparkban. Ráadásul a második napra maradtak a látványosabb számok, mint a pózna hosszanti tengelye körüli átdobása, a súlydobás (az elért magasság számít), a koffercipelés vagy a kőpakolás. Aki tehát szombaton lemaradt az első napról, vasárnap bepótolhatja.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: