2015-10-24 14:57:01• hírek • Kocsis Zoltán

Az első félidőben még tartotta magát az Olimpia

„Figyelmetlenség, egy jó csatár és oda a három pont", foglalta össze velősen és frappánsan Csík Tibor vezetőedző útban hazafelé az Olimpia szombati meccsét, amelyen a szatmáriak 2-0-ás vereséget szenvedtek Ramnicu Valceán. Ezzel a vereséggel az Olimpia maradt a 7. helyen, míg a Ramnicu Valcea felzárkózott a listavezető Nagybánya mellé - csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre. Igaz, a máramarosiak egy meccsel kevesebbet játszottak eddig.

Az első félidő zárt játékot és kevés helyzetet hozott. A hazaiak valamivel több veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, ám Marius Suta magabiztosan védett Marius Staicu fejese, majd Radu Georgescu lövése után.

A második félidő gyakorlatilag hazai góllal kezdődött, a 49. percben egy baloldali beadást Suta kapus középre ütött, Staicu pedig mintegy nyolc méterről a kapuba talált. „Tudtuk, hogy a Valcea szélsőjátéka veszélyes, erre készültünk egész héten. Mégis hagytuk őket beadni - nem csak a kapus, de a szélső és a középső védők is hibáztak", bosszankodott a meccs után Csík Tibor.

Negyed órával később már kettő volt a hazaiak előnye, miután Staicu két védőt is kicselezve szerezte meg újabb találatát. „Tudtuk, hogy Staicu nagyon jó csatár, nem véletlenül tart már nyolc rúgott gólnál ebben a szezonban", mondta Csík.

„A buszon éppen erről beszélgettünk...nekünk is megvannak a lehetőségeink, de nem lövünk kapura. Valceán is volt egy-két lehetőségünk, főleg 2-0 után", folytatta a mester. „Az első félidőben működött a stratégiánk. Igaz, mi sem voltunk veszélyesek, de a hazaiakat is viszonylag távol tudtuk tartani a kapunktól. Aztán a szünet után gyorsan gólt kaptunk, ezzel megváltozott a helyzet. Staicu jelentette a különbséget a két csapat között", fogalmazott a korábbi remek védő.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a 34. percben Cosmin Bura a vállára esett és le kellett cserélni, helyére Darius Lukács állt be. „Szegény Burának kiment a válla, idén valószínűleg már nem számíthatunk rá", adott helyzetjelentést a 19 éves középpályás állapotáról Csík.

A következő fordulóban az Olimpia a Brassót fogadja, ám nem a megszokott szombati időpontban, hanem vasárnap. Csík Tibor elmondása szerint a mérkőzést nagy valószínűség szerint a tévé is közvetíti.

II. osztály, 10. forduló:
Ramnicu Valcea - Olimpia 2-0
gólok:
Staicu (49., 63.)

Az Olimpia összeállítása: Suta - D. Muntean, Tataru, Heil, Iuhas (csk.) - R. Rus (68. Cadar), Villand, Chivari, Bura (34.Lukács) - Selagea (55. Faur), Al. Boştina

A 10. forduló további eredményei:

Resicabánya - Tatrang 3-1
gólok: Chitu (39.), Feher (68.), Maissiat (73.) illetve Monea (4.)

Brassó - Mioveni - 0-0

Karánsebes - Gaz Metan 0-5
gólok: Abrudan (30., 33.), Llullaku (42.), Buziuc (80., 93.)

Targoviste - Pankota 2-0
gólok: Anton (54.), Mihai (89.)

Nagybánya - Kolozsvári U - később

Bihar FC - Arad - később

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: